2013. aug. 27.

Két éves a Kézművesek Társasága

A Kézművesek Társasága idén két éves. Tavaly más időpont volt amikor egy ilyen felköszöntéses-bejegyzésfélét írtam, de ez csak azért van, mert nem tudjuk a pontos dátumot.

Idén a Kézművesek Társasága tortája a csokis meggytorta. Ennek a receptjéről az előző bejegyzésben lehet olvasni.
Már két éve írunk főleg hobbikról. Ide tartoznak a kézművességi, a főzési, a kertészeti, és az utazási bejegyzéseink. Ezen kívül viccekről és még sok másról is lehet itt olvasni.
Ezen a héten visszaalakultunk régebbi stílusunkhoz. Ebben a hátteret és a szlogenünket kell főleg érteni.
A rólunk oldalon is fogunk egy kicsit javítani. Már most is látható az új faviconunk. A favicon az egy olyan jópofa dolog amit nehéz elmagyarázni. Ez a jelecske a cím/webcím mellet található. Chrome-ban nem biztos, hogy rögtön bejön, mert kell neki egy kis szoktatás.

Remélem mindenki kitart a blogunk olvasása mellett. További jó olvasgatást.

Szülinapi torta avagy csokis meggytorta (lépésről lépésre)

*kiemelt bejegyzés*
Már régóta gondolkoztam azon, hogy milyen torát süssek a Kézművesek Társasága születésnapjára. Végül kitaláltam, hogy valami meggyeset fogok sütni. De mi passzol legjobban a meggyhez? A csoki, úgyhogy azzal öntöttem le végül. Nagyon finom lett. De ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük a kérdésekkel:


Nincs meggyszezon. Milyen meggyet használjak?
A legjobb a cukrozatlan, magozott, fagyasztott, de a meggybefőtt is jó. Ha menybefőttet használunk akkor kevesebb cukrot kel beletennünk a krémbe.

Milyen csokit használjak?
A legjobb ha viszonylag sok csokit bevásárolunk. Kell a piskótába és a bevonáshoz sem kell tortabevonót vennünk. (recept alul) Itt is jó a csoki. Ha akarjuk készíthetjük tej- vagy fehér csokiból is, de akár variálhatjuk is.

Miért kell két külön piskótát készíteni?
Azért, mert a meggy és a csoki lesüllyed a piskóta aljára általában, ha kettőt sütünk, akkor egyébként is több finomság jut bele.

Ha valakinek kérdése van az megírhatja e-mailben, a kapcsolatfelvételi űrlapon, vagy megjegyzésként .

Figyelem! Ez nem egy Feketeerdő torta, mert annak más a kréme, és a díszítése is más.

A recept:

A piskótához:
  • 2 X 4 tojás
  • 2 X 16 dkg cukor / nyírfacukor
  • 2 X 16 dkg rétesliszt
  • 2 X 4 evőkanál víz
  • 2 X 8 kocka csoki és 8 szem meggy
  • kakaó ízlés szerint
A  krémhez:

  • 3 evőkanál liszt
  • 2 dl tej
  • meggy (a mennyiség tetszés szerint)
  • cukor
  • fahéj
  • margarin
A habcsókhoz:
  • 2 tojás fehérje
  • 10 dkg porcukor

A díszítéshez
  • kb 1-2 tábla csoki
  • meggy
  • margarin/vaj/olaj
  1. A tojások fehérjét kevés cukorral kemény habbá verjük, a tojások sárgáját a maradék cukorral (több mint az összes cukor 3/4-e) szinte fehérré verjük.
  2. A vizet belekeverjük a fehérjébe, és még egy kicsit verjük, óvatosan belekeverjük a réteslisztet, majd a tojássárgájákat. ha szeretnénk neki színt adni akkor keverjünk bele egy kicsi kakaót. 
  3. Kivajazott, kilisztezett (26 cm átmérőjű) tepsibe öntjük, beleszórjuk az apróra vágott csokit, és a meggyszemeket. 180 °C-on kezdjük el sütni, majd a hőfokot levesszük 160 °C-ra. 20-30 perc alatt megsütjük és sütés közben NEM! nyitjuk ki a sütő ajtaját.
  4. Az előző műveletsort elvégezzük még egyszer.
  5. 3 evőkanál lisztet és 2 dl tejet hidegen elkeverünk egy olyan hőálló (főzésre alkalmas) edényben, amiben tudunk használni habverőt.
  6. Feltesszük főni, és amikor elkezdett rendesen sűrűsödni akkor belekeverjük az összeaprított, margarinnal, cukorral és egy kis fahéjjal összekevert meggyet, félrehúzzuk, és hagyjuk hűlni.
  7. Ha kihűlt a piskóta  és a krém is már csak kellemesen langyos akkor az egyik piskótát vegyük magunk elé a krémet öntsük rá, és kenjük el rajta. Ezután helyezzük rá a másik piskótát.
  8. A csokit olvasszuk meg, és keverjünk bele 1 evőkanál étolajat vagy margarint.
  9. Még forrón egy kicsit öntsünk a torta tetejére, és rakjuk ki meggyszemekkel. Utána a meggyszemekre, a torta oldalára és tetejére csokit öntünk.

  10. A habcsók összetevőit összekeverjük, habzsákba töltjük és kis habcsókokat formázunk. 160°C-n 15 perc alat megsütjük, majd még egy kicsit szárítjuk.
  11. A tortára tesszük a habcsókot.

















2013. aug. 25.

Goldenblog: a helyezésünk

Köszönjük mindenkitől a szavazatokat.
Ma a teljes listát kiadták a kategóriánkból és a 186. helyezetet értük el a 323-ból.
Ezt mi nem gondoltuk volna, hogy elérhetjük, de névtelen olvasóinknak köszönhetően sikerült.
Mindenki olvasson tovább minket.
Szavazzon mindenki a második adag logóra.

2013. aug. 20.

A hónap megyéje...

A hónap megyéje díjjal jutalmazzuk azokat a megyéket ahonnan nézik a blogot, és az átlag megtekintési idő több mint 20 mp.
Ezek szeptembertől a rólunk oldalon lesznek kint, augusztusban pedig ide írom le.

Íme a megyék:
Pest megye
Csongrád megye
Tolna megye

Macaron lépésről lépésre (gyors recept)

*kiemelt bejegyzés*
Már a legtöbb blog, honlap írt a macaronról. Sok helyen azt írják, hogy nehéz elkészíteni, de nem mindössze csak a krémet.

Mi is az a macaron?
A macaron egy mandulás habcsók krémmel, általában színezékkel. Szinte "előírás", hogy a külső héja roppanós legyen, a habcsók belseje pedig puha. A sütésnél "talpa" kell, hogy nőjön. A macaron formája általában kerek.
Ez egy hivatalosan francia süti, de egyesek szerint az elsőt olaszországban készítették.

Mi könnyíti meg a kör alakú formát?
Két dolog is. a habzsák és a kör alakú feje ,és a macaronminta. A macaronmintánál nem a szilikonformára gondolok, ami inkább hátráltatja az "előírások" teljesítését. Egy 20/50-es érme körberajzolásával készíthetünk vagy amit én is csináltam: egy körzőt 2 cm-re beállítottam, és így rajzoltam meg. egy sütőpapírt rá kell teríteni és már használható is. Vigyázat! Sütés előtt húzzuk ki a sütőpapír alól a mintát! A rajzolásnál figyeljünk arra, hogy a habcsók tésztája sokat terülhet.
Macaron egy habos cappucchinoval


Alapanyagok:

Muszáj a tojásfehérjét szobahőmérsékleten pihentetni akár több napig?
Nem. Néhányan azt állítják, hogy kell, de én se pihentettem. Hogyha mégis pihentetni akarjuk, de gyorsan akarunk elkészülni akkor tegyük be a mikróba 5 mp-re (600 W?)

Milyen keményre verjem a tojásfehérjét?
A lehető legkeményebbre. Amikor már mintát hagy az elektromos habverő akkor még nem jó (elvileg), csak akkor amikor ha megállítjuk akkor egy többcentis darab jön ki a habverővel együtt a tojáshabból. Nekem nem sikerült annyira fölverni, de lehet, hogy másnak igen. Mindenesetre próbáljuk meg.

Nem találok mandulalisztet. Mivel tudom helyettesíteni?
Már árulnak mandulalisztet Magyarországon egyes boltokban, de az (az egyik honlap szerint) nem eléggé finom, ezért szeletelt mandulát is használhatunk amit előzőleg összeőröltünk. egyik változat se megy át a szitán.

Muszáj a mandula-cukor keverékhez porcukrot használni?
Igen. Szinte kötelező, mert így megy át a szitán.



Ha valakinek van még valami kérdése a kapcsolatfelvételi űrlapon, e-mailben vagy megjegyzésként küldheti.

Akkor most jöjjön a recept.


  • 3 tojás fehérje
  • 30 g kristálycukor
  • 210 g porcukor
  • 125 g mandulaliszt/mandulaőrlemény
  • (színezék)
  1. A mandulát keverőgéppel keverjük össze a porcukorral. Ha már nagyon jól elkevertük akkor tegyük félre. A porcukor addig is felszívja (elvileg) a mandula zsírtartalma egy részét.
  2. A tojásfehérjét kristálycukorral verjük nagyon kemény habbá.
  3. Ha nem akarunk színt, ha csak egy színűt vagy ha csak egy ízesítésűt (pl. kávésat(instant kávét kell keverni a tésztához)) szeretnénk akkor hagyjuk az edénybe, ha viszont több színt szeretnénk akkor szedjük szét több részre. Színezékből csak 1 csepp kell. Mindent alaposan keverjünk össze. 

4. A krémeket töltsük habzsákba és nyomjuk ki a sütőpapírra. A tepsit párszor erősen csapkodjuk oda a pulthoz. Így eltávoznak belőle a buborékok.
Macaronok sütés előtt
 Várjunk 20 percet, és nézzük meg, hogy bebőrösödik-e (ha hozzányúlunk nem ragad nagyon ránk). Ha igen akkor kapcsoljuk be a sütőt és melegítsük elő. Mivel minden sütő más, a macaron meg nagyon kényes, ezért pontosan ki kell tapasztalni. Én az átlagon sütöttem és bevált. Ez 150 C. Figyelem! Hiába van légkeverés a sütőnkön fontos, hogy rendes beállításon süssük. Ez nálam az alul-fölül. 
5. Ha megsült (ezt onnan tudjuk, hogy pár darabnak óvatosan megnyomkodjuk a tetejét) várjunk egy kicsit amíg kihűl és csak után szedjük le.
6. A megkenéshez a macaron egyik oldalát kenjük meg krémmel és egy másik macaron lapos oldalát tapasszuk hozzá.

Krémek:
(zárójelbe írom, hogy nálam milen színű macaron)
Meggyes(piros, narancssárga)
Tetszés szerinti pucolt meggyet apróra vágunk, és margarinba keverjük. egy kicsi tejszínnel/rizstejjel hígíthatjuk.

Kávés(barnás)
A receptem ugyanaz mint az előző, csak egy kicsi instant kávéport teszünk bele meggy helyett.
Kakaós (sárga)
A receptem ugyanaz mint az előző, csak egy kicsi kakaó kerül bele kávé/meggy helyett.
Piros(meggyes) Barnás (kávés) Sárga (kakaós) macaronjaim
Még sorolhatnám a krémeket, de mindig ugyanaz lenne csak mást kevernénk a margarinhoz.







2013. aug. 17.

Logópályázat: a verseny: 2

Két újabb logó érkezett.  A szavazáshoz lent kell a szerintednél bejelölni az A-t akkor ha az elsőre, a B-re ha a második logóra szavazunk. Íme a logók:
A

B

2013. aug. 4.

Kritika: Múzeumi: Weöres Sándor kiállítás

A kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeum időszakos, interaktív kiállítása.

A Kiállítás tartalma:
A gyümölcsöket meg lehet fogni és azok elkezdik szavalni azokat a Weöres Sándor verseket amelyek róluk szólnak. A "versleolvasó" egy henger hegyes és görbe bütykökkel amit egy gép, ha rátesszük leolvassa a verset. Van olyan hely ahol verset lehet alkotni. össze kell kötni a 16 szót úgy, hogy egy új verset alkossanak. A "versfújónál" egy pitypangot kell megfújni, így a költő írásait kapjuk meg kivetítve. Van olyan hely is ahol a szavakat bele kell illeszteni egy versbe. Az én kedvencem a versrajzoló ahol hallunk egy verset, de csak akkor ha húzzuk a képernyőn az ujjunkat. Ha készen vagyunk érintéssel a betűket szét lehet lökni. A "versgalaxisnál" a verseket kategóriánként lehet olvasni, és meg lehet nézni, hogy mi a közös a versekben.

A véleményem:
Nekem tetszett mert:

-Jól voltak megoldva a kiállított dolgok, és érdekesek voltak. (+2)
-Tágas térben volt (+2)
-Nem tetszett, hogy sokat kellett olvasni. (0)

Ez 4 pont volt.

Két éves lesz a Kézművesek Társasága

Egy hónap és két éves a Kézművesek Társasága!

Kritika: Múzeumi: Szépművészeti múzeum


Az épület már fölér egy kiállítással. Óriási és gyönyörű.

A múzeumban több kiállítás van: időszakosak és állandóak. Az egyik állandó kiállítás kritikái:
Antik gyűjtemény:
A kiállításon az "Antik világ" gyönyörű darabjait láthatjuk. Ókori görög, etruszk, római és graeco-egyiptomi vázák, tálak, ivóedények, szobrok, dísztárgyak, szarkofágok de még oszlopokat is láthatunk. Mind az öt terem szépen berendezett. Minden tárgy szépen van retusálva. A megvilágítás jó és a legtöbb vitrin körüljárható.

Véleményem:

A kiállítás jó volt, mert minden tárgyat amit a "töri" könyv egy képpel mutat be azt itt életnagyságban meglehet nézni. Viszont az nem tetszett, hogy végig ugyanazok a tárgyak voltak más és más díszítéssel.

Ez a kiállítás jó volt, mert:

-A termek szépen voltak berendezve, a tárgyak jól voltak megvilágítva. (+2)
-Minden tárgy jól és jó helyen volt retusálva. (+2)
-Végig csak ugyanazok a tárgyak voltak. (0)

Ez a kiállítás 4 pontot kapott.


2013. aug. 3.

Kiemelt bejegyzések

Végignéztem az összes bejegyzést és a legjobbakat kiválogattam. Ez így 56 bejegyzés lett (több mint a bejegyzések fele(101)). Ennyinek viszont nem lehet adni kiemelt bejegyzés címet. Úgyhogy végigrágtam magam mindegyiken, hogy kiválogassam a legjobb 20 bejegyzést. Nehéz volt, de legalább 56 bejegyzés helyett csak 25 kap ilyen címet. Majd meg lesz jelölve valahogyan az, hogy kiemelt. 100 bejegyzésenként a legújabb 100 bejegyzés mindig szét lesz válogatva kiemelt bejegyzésekre és rendes bejegyzésekre.
Ha valaki más bejegyzést is kiemelne írjon az e-mail címünkre. A linkeket ki fogom rakni mindegyikhez, de nem biztos, hogy egyszerre.
A lista a következő (azok a bejegyzések amelyek kiemeltek):

  1. Körmönfonás: Nem volt kérdéses, hogy bekerüljön, mert ezt nézik a legtöbben, és ez az egyetlen amihez videó is készült.
  2. Képcsokor 1
  3. Képcsokor 2
  4. Nemezgesztenye
  5. Hecsedli
  6. Nemezgesztenye 2
  7. Muffin
  8. Színes zselégyertya
  9. Farsangi fánkocska
  10. Illatos zsebkendő
  11. Kesztyűcske
  12. Radíremberkék
  13. Tavaszvégi munkák
  14. Viccek amennyi csak lehet
  15. VÁR a Nyár: Toszkána: 1. rész
  16. VÁR a Nyár: Dalmácia: 1. rész
  17. Falfirka Viccek
  18. Chuck Norris viccek
  19. VÁR a Nyár: Toszkána: 3.rész
  20. VÁR a Nyár: Párizs és a Loire környéke
  21. Képcsokor: 3 VÁR a Nyár: Dalmácia: 5. rész (ez egy egybejegyzés)
  22. Nyárvégi munkák
  23. Kritikák: Színházi: A Macskák
  24. Kritikák: Színházi: A Padlás
  25. Kritikák: Múzeumi: Szecessziós kiállítás

2013. aug. 2.

Kritika: Múzeumi: Szecessziós kiállítás

A kiállítás ideiglenes és az Iparművészeti Múzeum kiállítása

Nézzük meg az épületet:
A kiállítás az épületnél kezdődik: csodálatos mozaikok és kerámiák, amiknek nagyon szép színük van.
Belülről is szép az épület, csak nem elég színes, csupa fehér.

A kiállítás tartalma:
A kiállítás első része a Bigot pavilon darabjaival kezdődik. A Brigot pavilon az 1890-es világkiállításra épült, Brigot kerámiával volt díszítve. A világkiállítás után a pavilont eladták, és az Iparművészeti múzeum fevásárolta a pavilont és a kiállítás számos darabját. Eddig a pincében porosodott, de amikor szigeteltek megtalálták a kiállítás darabjait. Restaurálták és egy részét kirakták. Ezek nagyon szép főleg kékre festett kerámia díszek.
A kiállítás másik fele a kiállításnak a világkiállításon kiállított darabok egy része. Gyönyörű vázák és egyéb (főleg) kerámiák. Nagy részben magyar művek. Rippl-Rónai műveket is láthatunk.

A véleményem:
Nekem ez a kiállítás nagyon tetszett mert nagyon szép színes művek voltak kirakva

Ez jó volt mert:
-Tökéletesen voltak megválogatva a kiállított darabok. (+3)
-Szépen voltak restaurálva a darabok. (+1)
-Jól voltak megvilágítva. (+1)

Ez a fantasztikus kiállítás 5 pont volt.

Ez a 100. Bejegyzés.
A szerkesztők megengedték nekem, hogy én legyek az a szerencsés aki ezt a bejegyzést megírja.
Ez a száz bejegyzés tartalmazott vicceket, kertészei dolgokat, turisztikai bejegyzéseket, recepteket...

Ezt a bejegyzést direkt normális bejegyzésként írtam, mert ha külön írtam volna nem lenne ebből semmi érdekes.

Gyurta Dani 3. Világbajnoki címe

Gyurta Dani 200 mellben győzött. Most zsinórban harmadszor Róma és Sanghai után Barcelonában is.
Így megvédte világbajnoki címét. Egyébként ő tartja az olimpiai csúcsot is.
A Barcelonai Vizes VB néhány versenyéről még beszámolunk majd.

Szavazzatok!

Itt tudtok szavazni a blogunkra! Segítsetek ha tetszik a blog, egy szavazattal!
A szavazás lezárult.

Blogverseny

A honlapunk indult egy blogversenyen. Miután minden blogot végignéztek, minket alkalmasnak talátak arra, hogy lehessen ránk szavazni. Két kategóriát számoltam meg: az egyikben 74 blog van kb., a másikban pedig 333 blog kb. És pont a mi kategóriánkban vannak 333-an. Úgyhogy szavazzon ránk az akinek tetszik a blog. Itt lehet szavazni: http://goldenblog.hu/szavazas.aspx
Aki ránk szavaz:Itt le kell menni az életmódig, és ott sokáig görgetni lefelé míg elérjük a Kézművesek Társaságát.

4000. oldalmegjelenítés, 100. bejegyzés

A négyezredik oldalmegjelenítésig Kb. 330-300 megtekintés van. Augusztus 26-29 között van a születésnapja a blognak ezért ha sietünk még sikerülhet. Mindenki naponta kétszer legalább nézze meg a teheti, hogy ez sikerüljön.
A 100. bejegyzésig ezen kívül még 4 bejegyzés kell. Ez még bőven sikerülhet a születésnapig.
A Kézművesek Társasága idei születésnapi tortáján még gondolkodunk, de a recept kikerül a blogra. A tavai és az idei torta képét is kiteszem majd.
A mobilváltozat (aki azon olvassa az látja, hogy sokat változik mostanában) meg fog újulni, mert csak így lehet elhárítani az eddigi hibáit. A Rólunk oldal is megújul. Augusztus utolsó hetében egyik nap teljes nap a régi háttér lesz szóval előző nap estéjén kicseréljük az azutáni nap után megvissza az új háttérre.
Ha valakinek valami kézművesség, vagy bármi amit kiírna a blogra eszébe jut az küldje el az e-mail címünkre, vagy a kapcsolatfelvételi űrlapon vagy "rendesen".
aki tud segítsen.