2012. ápr. 22.

A föld napja

Föld napja (április 22.) célja, hogy különféle akciókkal hívják fel a figyelmet a környezetvédelem fontosságára.
A Föld napja mozgalom egyik jelmondata: „Ki mondta, hogy nem tudod megváltoztatni a világot?”Magyarországon 1990 óta rendezik meg.
Denis Hayes amerikai egyetemi hallgató 1970. április 22-én mozgalmat indított el a Föld védelmében. (Azóta az alternatív energiaforrások világhírű kutatója és szakértője lett.) Már mozgalmának megindításakor több mint 25 millió amerikai állt mögé, ma pedig szinte az egész Földre kiterjed az általa kezdeményezett mozgalom. Ezernél több szervezet vesz részt benne.
1989-ben Kaliforniában a Föld Napja Nemzetközi Hírközpont megalakulása a következő jelentős esemény, ettől kezdve havonta küldtek hírlevelet a világ minden országába, hogy sokféle akcióval ünnepeljék április 22-én a Föld napját az egész világon. Több mint 125 ország polgárai, civil szervezetei kapcsolódtak be a programba.

2012. ápr. 17.

Hőlégballonon utazó bárány

  • egy kisebb hungarocell tojás
  • tempera
  • ecset
  • rajszög vagy drót
  • (lehetőleg) arany cérna
  • A4-es bármilyen színű origami papír
  • fehér és szürke papír a bárányhoz
  • olló, ragasztó
  1. A hungarocell tojás mintáját tervezzük meg (én hat egyforma vonalat húztam függőlegesen).
  2. Az első csíkot befestjük (pl.:kékre) és a következőt egy másik színre (pl.:zöldre). Ezt felváltva csináljuk míg körbe nem érünk. Miután körbeérünk megszárítjuk és még 2X lefestjük.
  3. A papírlap egyik sarkát felhajtjuk és a maradék lap részét (kb.:5-7 cm) levágjuk.
  4. Széthajtjuk a maradék lapot és két egymás melletti oldalból lemérünk 6-6 cm-et és levágjuk.
  5. Látunk egy vonalat húzódni átlósan, mi a másik átlójával is csináljuk meg.
  6. Fogjuk meg az egyik sarkát és hajtsuk középre, és a megmaradt részét is hajtsuk be. Ismételjük a többi oldalon is.
  7. Az egyik oldalán újra megcsináljuk, de csak félig hajtsuk fel. Ezt a vele szemben lévő oldallal is csináljuk meg.
  8. A két megmaradt oldallal is, de, hogy sikerüljön felhajtani a "félkockát" be kell hajtani úgy, hogy utána be is álljon rendesen.
  9. A levágott papírcsíkokból 4X 1 cm-es csíkot vágjunk le hosszában és ragasszuk fel a tojásra és a kosár (ne technokollal mert a hungarocellt oldja) minden oldalára ragasszunk 1-1 csíkot.
  10. Vágjuk ki szürkéből a bárány testét és a haját (egy nagy felhő és egy mini felhő) fehérből pedig a fejét és a karját. Ragasszuk össze, és a hőlégballonra fel.
  11. A rövid papírcsíkból vágjunk ki hullámosan hosszában egy 1 cm-es csíkot és ragasszuk a tojáson a papír "kosártartó " csíkok végére, hogy ne látszódjanak.
  12. a tetejébe a drótot vagy a rajzszöget beleszúrjuk és rárakjuk a csérnát

2012. ápr. 11.

A Magyar Költészet Napja

Magyarországon 1964 óta József Attila születésnapján, április 11-én ünneplik a magyar költészet napját. Ebből az alkalomból minden évben irodalmi előadóestekkel, könyvbemutatókkal, költőtalálkozókkal és -versenyekkel tisztelegnek a magyar líra előtt. A rendezvényeken klasszikus és kortárs költők versei egyaránt szerepelnek. Gyakran diákok, vagy éppen a ma is élő szerzők tolmácsolják a költeményeket. A rendszerváltás után a Magyar Írószövetség is csatlakozott a rendezvényekhez. 1998-ban a költészet napját tizennégy költő úgy ünnepelte, hogy közösen írtak egy szonettkoszorút (a szonettkoszorú ugyanis 14 szonettből áll). Noha a költészet napját József Attila születéséhez kötjük, április 11-én született Márai Sándor is, 1900-ban.

2012. ápr. 5.

Logópályázat

A Kézművesek Társaságának logót keresünk. A pályamunkákat várjuk a kezta.blog@gmail.com -e mail címre április 30-ig. Nem már Július 31-ig

2012. ápr. 2.

Bolondok napja

Április elseje A bolondok napja. Ezen a napon az emberek megtréfálják egymást. Amikor megtréfálta az egyik ember a másikat azt mondja:április bolondja. De ha 12óra után csinál az ember április elsejei tréfát, akkor ő az április bolondja