2013. jún. 18.

VÁR a Nyár: Dalmácia : 1.rész

Olvasóink kérésre megszakítjuk Toszkánát, de napokon belül már tudjuk azt is folytatni remélhetőleg.

Zadar:
Ez a város több mint 3000 éves, és  ezt a várost többször kifosztották, felgyújtották.
Zadar tengerpartjáról is híres amin aranyló homok terül el. Itt egy alapos városnéző séta akár egy napig is tarthat, de amit érdemes megnézni az a Szent Donát körtemplom az előtte levő fórummal, az öt kút tere , a városkapu más néven Szárazföldi kapu, a tengeri orgona és a Nap köszöntése alkotás.
A várfal, és a városkapu: Zadar eleve is egy félszigetre épült. A városfal nagy részét a középkorban, majd a Velencei köztársaság idején építették.
Az öt kút tere: Ez a tér a városfal és a városi park között található. Régen a kutak helyén egy árok volt. Azt követően, hogy a velenceiek elfoglalták a várost, gyors építkezésbe kezdtek. Hatalmas tornyokat és falakat építettek, csak az új várfalon belül nem volt kút, ezért a csatorna helyén öt kutat emeltek. Ha a kutak mellet egyesével végigfotózzuk magunkat, akkor senki se fogja tudni, hogy melyik hányadik, mert pontosan ugyanolyan A várfalnál levő ötszögletű torony a Kapitány torony. Innen irányította a kapitány a várost. Eredetileg tíz ilyen torony volt, de mára már csak ez maradt. a kutak mellett található park emeletes.
Séta közben: Zadarban rengeteg fagyizó van. Szinte mindenhol ki van írva, hogy mi van a fagyikban. Aki tejmentesen (suho mjileko) akarja enni a fagyikat az gondban van, mert elég nehéz megtalálni az 1000 fagyizó között azt az egyet amelyikben az 50 fagyi közül 1 tejmentes.
Az ajándékboltokban főleg levendulával találkozunk, de nem ritkák a magyar nyelvű olvasnivalók sem.
Ha a tengerparton sétálunk, akkor fogjuk a sapkánkat, hogy le ne vigye a szél.

VÁR a Nyár : Toszkána :2.rész

Siena: Ez egy régi középkori város amely megőrizte a régi kinézetét. Ugyanúgy mint Róma, Siena is hét dombra épült.
Itt ebben a városban rengeteg látnivaló van, mégis a leghíresebb a Campo nevű tér. Ez a tér elmondhatatlanul nagy. Ennek a térnek kagyló kinézete van és befele enyhén lejt. Itt található a Fonte Gaia nevű szökőkút is.
Ezen a téren rendezik meg Toszkána legnagyobb ünnepét, a Palio-t július 2-án és augusztus 16-án.
Ez egy lóverseny amelyen Toszkána 17 kerülete versenyezik egymással. Minden szám 90 másodpercet tarthat csak, és a nyertes jutalma egy Palio (zászló). A Palio előtt a Sienaiak bemutatják Zászlólengető tudományukat. Ez kifejezetten látványos. Ha ellátogatunk Sienába akkor láthatjuk őket próbálni. A lóverseny alkalmából több ezren zsúfolónak össze a téren, de ülőhelyet is lehet bérelni páholyokba. Ez nagyon drága.
A Dóm téren (Piazza del Duomo) áll a Dóm Amelynek harangtornyán minden emeleten eggyel kevesebb ablak van. A Dóm főhajóját nem tudták befejezni, és a mai napig úgy van, de nézzük most azt meg, hogy mi is van az épületben:

  1. A nyolcszögetű szószéken domborművek vannak amelyet Krisztus életének jeleneteivel díszítettek.
  2. Az intarziás márványpadló, amelyet a Betlehemi csecsemőgyilkosság egyik jelenete látszik. Ezt általában szeptemberben és októberben kitakarják.
  3. A főhajó befejezett részén fekete-fehér csíkos Márványoszlopokon áll a boltív.
  4. A Piccolomini könyvtár freskói elbeszélik az egyik Pápa (II. Pius) életét.
  5. A homlokzati szobrok amelynek nagy része másolat. Az eredetieket a Museo dell'Opera dell Duomoban lehet megnézni.
Siena egy fantasztikus és gyönyörű város. Nagyon érdemes megnézni.

San Gimignano: Ez is egy régi középkori város, a tornyok városa. Mára csak 13 maradt a 70-ből.
Ez a város is tökéletesen megőrizte a középkori város hangulatát, leszámítva azt, hogy kifejezetten túristavárossá alakult. Egyáltalán nem tudja visszaadni Siena hangulatát, ettől függetlenül, ha vásárolni akarunk akkor ide kell jönni.

2013. jún. 17.

VÁR a Nyár: Toszkána:1.rész

Az utazásról és a nemzeti ételekről:
Utazás: Szinte mindegy, hogy autóval vagy repülővel megyünk.
Autóval Szlovénia felől Toszkánáig 8-11 óra (kb.) az út (az útvonal szerint) , de mehetünk Ausztria felől is. Ez az út több óra is lehet. Készüljünk úgy, hogy Toszkánában az autópályán helyben kell fizetni. Ha autóval megyünk, készítsünk nem romlandó szendvicseket az útra. Fontos, hogy vigyünk magunkkal könyvet. Érdemes magunkkal vinni az útleveleinket is.
Ha repülővel megyünk úgy jelentősen rövidebb az út kb: 1-2 óra. Ebben az esetben mindenképpen vigyünk magunkkal útlevelet. Érdemes a reptérre odamenni 2-3 órával a repülőgép indulása előtt.
Vigyünk magunkkal olvasnivalót és ami az egyik legfontosabb takarót, mert általában nagyon hűtik a gépet.
Az utazás előtti napokon:

  1.  készítsünk arról listát, hogy mi kell (ruha, napolaj, stb.) és pakoljunk össze a bőröndbe.
  2. Az útra és a kirándulásra való holmikat egy kisebb táskába pakoljuk.
  3. Az utazás előtti napon könnyű ételeket együnk,
  4. és aludjunk sokat.
  5. Készítsünk elő füzetet és egy íróeszközt útinaplóhoz.
  6. Ha még nem tettük meg keressünk egy szállást. A leghangulatosabb egy tipikus Toszkán ház: téglafalú, az ablakokon spaletta.
Ételek: Általánosan tudjuk a tipikus olasz ételeket: pizza, carbonara és egyéb tésztafélék. Most néhány receptjét írom itt le. Ezek közül a legtöbb egyszerű és nagyszerű. Egy a fontos: a friss alapanyagok
Toszkán melegszendvics:  (ez egy szabadrecept, a mennyiségek a pirítóstól és az ízlésünktől függ)
  • pirítós
  • olivaolaj
  • mozzarela
  • paradicsom
  • só , bors, bazsalikom
  1. A pirítóst meglocsoljuk az olivaolajjal.
  2.  A paradicsomot és a mozzarellát felkarikázzuk, és a pirítósra tesszük, majd megfűszerezzük.
  3. Addig sütjük míg a sajt meg nem olvad. (Azt is megvárhatjuk, míg a sajt megolvad.)
Édes pizza: (avagy pizzatészta nutellával...)
  • 40 g élesztő
  • 1 csipet cukor
  • 1 tk só
  • 500g liszt
  • 7 ek olivaolaj
  • 150 ml meleg víz
  • nutella
  1. Az összetevőket (a nutellán kívül) összekeverjük, és addig hagyjuk kelni, míg kétszeresére nem nő.
  2. Ekkor lisztezett deszkán kinyújtjuk és rátesszük egy pizza sütő formára és hagyjuk kelni még 20 percet.
  3. Ilyenkor rákenhetünk egy adag nutellát, de ezt a végén is lehet
  4. A sütőt 200 fokra felmelegítjük és a tésztákat kb. 15 perc alatt megsütjük. Ha nem tettünk rá nutellát, akkor egyszer a sütési időnek kb. a közepén bekenjük vízzel.
  5. Tálalás előtt enjük be (újra) nutellával
Ez egy nagyon édes pizza, és ha úgy gondoljuk tehetünk bele több cukrot is.

Insalata Caprese: (szabadrecept)

Ez a saláta amely az egész világon elterejedt, eredetileg Campaniából származik. Eredetileg az olasz zászló színeit akarja megjeleníteni.

  • paradicsom
  • mozzarella
  • bazsalikom
  • só, bors
  • olivaolaj
(ezt a részét csak egyes receptek írják:)
  • zöld olivabogyó
  • balzsamecet
  1. Felkarikázzuk a paradicsomot és a mozzarellát és elkezdjük egy hosszú tálon így rakni a dolgokat: paradicsom, mozzarella, bazsalikom, paradicsom, mozzarella.... és megolajozzuk, megfűszerezzük
  2. De tehetjük csoportosan is paradicsom, mozzarella, olivabogyó és megfűszerezzük, megolajozzuk, megbalzsamecetezzük.

2013. jún. 13.

VÁR a Nyár

Vasárnap környékén indul a VÁR a Nyár című sorozatunk. Ebben a sorozatban mindig egy területet és környékét mutatjuk be. Ez akár napokon keresztül is tarthat. Legalább kéthetente magyarországi helyeket mutatunk be, de ettől függetlenül először a napsütötte Toscanával és környékével ismerkedünk meg. Ha valakinek szüksége van sürgősen egy terület látnivalóira az írjon az itt található e-mail címre : kezta.blog@gmail.com. Ebben az esetben sokkal hamarább kikerül az oldalra. Akár egy sorozatot meg is szakíthatunk, de ha nem túl sürgős, akkor ehhez nem folyamodunk.
Jó nyaralást!!!

2013. jún. 12.

Viccek, amennyi csak lehet


*Kiemelt Bejegyzés*


Egy kis időre abbahagytuk a viccek írását de itt jön a pótlás! Most remélhetőleg újra tudjuk írni havonta a vicceket, de nem 5-5 minden hónapban hanem tízet vagy akár még többet! Ehhez viszont kövessetek minket, írjatok és küldjetek logókat!


Jó szórakozást!!!

Chuck Norris-os viccek:

Chuck Norris  nem olvas könyveket. Csupán addig nézi őket amíg meg nem kapja belőlük a szükséges információt.


Chuck Norris képes bevágni a forgóajtót.



Chuck Norris osztható nullával, de az eredményt még nem mondta el.


Chuck Norris elszámolt végtelenig, kétszer.


Chuck Norris már kétszer meghalt, de azóta jobban van.


Chuck Norris egyszer tüdőgyulladást kapott, de nem fogadta el.


Ha Chuck Norris vízbe megy nem ő lesz vizes hanem a víz lesz Chuck Norris-os.


Chuck Norris egyszer Big Mac-et kért egy Burger Kingben. És kapott.


-Hány fekvőtámaszt tud lenyomni Chuck Norris?
-Az összeset.

-Chuck Norris biztos, hogy nem létezik mivel ha létezne már rég beleverte volna a fejemet a billentyűzeasdkjf asd    hasdfhag asdfihha ahufzgauf
Szőke nős viccek:

- Mit csinál a szőke nő, ha lefagy a számítógépe?
- Berakja a mikróba.


- Mit csinál a szőke nő, ha látja az ajtón a HÚZNI feliratot?
- Elkezdni mondani, hogy hu-hú, hu-hú...


- Hogyan lehet elsüllyeszteni egy szőke nőkkel teli tengeralattjárót?
- Kopogj be!


Megy haza a szőke nő az autóvezetői vizsga után. A férje gúnyosan kérdi:
- Na, meghúztak?
- Ketten is, de legalább megvan a jogsim!


Két szőke nő beszélget a tegnapi áramszünetről.
- Képzeld 3 órát álltam a liftben az áramszünet miatt.
- Az semmi, én 4 órát álltam a mozgólépcsőn!


- Miért nem cseréli ki a szőke nő az akvárium vizét?
- Mert azt várja, hogy a halak megigyák az előző adagot.

- Miért dől el a fal, ha a szőke nő nekidől?
- Mert okos enged...

- Miért mennek a szőke nők egyszerre 19-en moziba?
- Mert 18 alatt nem ajánlott a film...

- Mi az, ami a szőke nőnek havonta egyszer van, és nem tart sokáig?
- A fizetése!

- Mi az? Szőke nő hajában egy barna tincs?
- A remény.

- Mire vár a szőke nő a piramis lábánál?
- Hogy elinduljon a mozgólépcső!

- Miért rakja a szőke nő a poros szőnyeget a hűtőszekrénybe?
- Hogy kirázza a hideg.

- Miért nincsenek szőke nő ejtőernyősök?
- Egy volt, de az is a Föld mellé ugrott.


-Mi az abszolút lehetetlen helyzet?
-Négy szőke nő egy egyenrangú kereszteződésben.

Mórickás viccek:


- Móricka, te nem tanultad meg a múltkor feladott imát! Igaz?
- I-i-igaz, plébános bácsi, de honnan tetszik tudni?
- Látom a szemedről! Nos, mit fogsz délután csinálni?
- Elmegyek a szemészetre.


- Móricka, a macskáról szóló dolgozatod szóról szóra egyezik a testvéredével!
- Igen, tanító bácsi, hiszen ugyanarról a macskáról írtuk!


A tanító bácsi kérdezi a gyerekeket, hogy mik szeretnének lenni felnőtt korukban:
-Pistike te mi szeretnél lenni?
-Rendőr!
-És Móricka te mi szeretnél lenni?
-Bűnöző!
-És miért?
-Hogy együtt játszhassak Pistikével!


A tanár felelteti Mórickát Archimedesi törvényéből.
- Mi történik, ha beleülsz egy kád teli vízbe?
- Megszólal a telefon.


- Ugyebár a képen is láthatjátok, a New York-i Szabadságszobor egyik kezében könyvet tart, a másikban fáklyát. Ki tudja megmondani, mit jelképez a fáklya? Tessék, Móricka!
- Azt, hogy sötétben nem lehet olvasni.


Móricka elújságolja otthon:
- Hatósági személy megvesztegetésével vádolnak.
- Téged? - kérdi az aggódó papa.
- Igen. Kockacukrot adtam egy rendőrkutyának.


Móricka elmegy a zöldségeshez:
- Kérnék pár szilvát.
- Na jó, de hányat.
- Igen? Akkor inkább nem kérek.


Mórickával beszélget az anyukája:
- Figyelj, Móricka, megvettem neked az iskolához a tankönyveket. Nagyon drágák voltak, úgyhogy nagyon vigyázz rájuk!
Erre Móricka:
- Ígérem, anya, hozzájuk sem nyúlok!


- Mi van messzebb tőlünk? - kérdi a tanár Mórickától. - Kína vagy a Hold?
- Szerintem Kína!
- Miből gondolod?
- A Holdat innen is látni! Kínát nem!


Móricka lyukat ás a hátsó kertben. A kíváncsi szomszéd néni átszól a kerítésen:
- Minek ásod azt a lyukat, Móricka?
- Megdöglött az aranyhalam, azt temetem el.
- No, de annak nem kéne ekkora lyuk! - mondja a néni.
- Dehogynem kell! - feleli Móricka. - Hiszen ott van a maga macskájának a gyomrában.

Jean viccek:

-Jean ma vendégek jönnek hozzánk! Azt szeretném ha jó képet vágna hozzájuk!
-A Munkácsy kép jó lesz?

-Jean mi ez a kopogás?
-A cipői kimentek a divatból.

-Jean a kaktusz mászik?
-Nem uram!
-Akkor én egy sündisznót öntöztem meg.

-Jean Menjen ki locsolni!
-De uram hisz esik az eső!
-Akkor vigyen esőernyőt!

-Jean vigye le az ágyam a pincébe!
-Miért uram?
-Mert mélyen akarok aludni!

-Jean hozza a horgászbotomat, megyünk az Operaházba!
-Ott akar horgászni uram?
-Miért ne? A Hattyúk tavára megyünk.


-Zöld vagy vörös papagájt vegyünk Jean?
-Vöröset, uram, mert a zöld még bizonyára éretlen.


-Miért csak a bal papucsomat tette az ágy elé Jean?
-Mert mindig bal lábbal kel fel uram.


-Jean hányat ütött az óra?
-Egyet, uram.
-Biztos, hogy egyet?
-Biztos, uram, mert kétszer is elütötte.


-Hisz maga a paradicsom létezésében, Jean?
-Már hogyne hinnék, uram, mikor most is azt főzök be.


-Képzelje Jean! Tegnap baleset történt a templom előtt.
-Mi történt, uram?
-Az óra elütötte az éjfélt.

2013. jún. 11.

Hamarosan játékok

Hamarosan (saját készítésű) játék internet címeket fogunk megosztani.
Aki szeretné kipróbálni a programozást annak itt az internet címe amivel a játékok is készültek:
http://scratch.mit.edu/

Hiba

A számítógépes változatban a bejegyzések szövegének háttere pár helyen fehér lehet.
Nem tudjuk, hogy mit kéne csinálnunk, mert nem tudjuk mi okozza. A hiba elhárításáig elnézést kérünk.
A jobb oldali oldalsávnak az utolsó modulja pedig ugrál, amitől még használható marad! Ennek az okát se tudjuk de ezt is megpróbáljuk kijavítani.
A hibák okát vagy megoldását ha valaki tudja és e-mail-ban megírja azt természetesen Hónap hibajavítója* díjjal kitüntetjük.
A megoldásokat erre az e-mail címre kérjük: kezta.blog@gmail.com

Hónap hibajavítója díj = aki ezt a díjat megkapja az dönthet, hogy szeretne-e szerkesztő lenni