2016. márc. 19.

Kert: mángold

pár hetes mángoldpalánta

A mángold az egyik legszínesebb zöldség. Szárszíne lehet fehér, piros, vagy sárga. Ha találkozunk a boltban a magjával akkor mindenképpen vegyünk egy csomagnyit. Az a baj, hogy általában csak fehér mángoldhoz van mag, néha piroshoz is. De sárgához még nem láttam... Szóval vegyünk magot, szerintem ha 2 féle van (piros, fehér) és csak 1 csomag magot akarunk venni, akkor pirosat vegyünk (bár egyesek szerint a fehér finomabb). De minél több színű mángoldunk van, annál jobb. A mángold főzés után sem veszíti el a színét, ezért szép színes ételek készíthetőek belőle. (levélnyelét és a levelét fogyasztjuk) Ha találunk mángold palántákat, akkor az is elég, hogyha első évben veszünk 2 cserényit. Ennek előnye, hogy sok növény van egyben, és sárga levélnyelű növények is vannak benne. Ezeket ne próbáljuk meg szétszedni kisebb csoportokra, mert sajnos nem lehet, és visszaveti a fejlődésben már a próbálkozás is.
Ezek a kis növények elég kis szerencsétlennek tűnnek, de később hatalmasra (akár 80 cm is) megnőnek. Gondozásuk hasonló a céklához, mert közeli rokonok (a cékla levelét is hozzá lehet keverni a mángoldhoz főzéskor).

A kiültetés/vetés előtt lazítsuk fel a talajt és egy kis komposztot is keverjük bele.
A cserepes palántákat 40 cm távolságra ültessük ki és készítsünk tányért nekik.


Vetni április és június között vethetjük. A tövek között 10, a sorok között 30 cm helyett hagyjunk. Ha a két sor közé egy árkot készítünk  a víznek, akkor 40 cm a sortávolság. Egy magból elvileg több mag is kikelhet, kiegyelhetjük párleveles korban a növényeket, és a kicsípett növényeket megfőzhetjük.

Tápozás/növényvédelem:


Védekezzünk a csigák ellen. A tetvek ellen szappanos vizet lehet használni.
Az ültetés utáni 2.-4. héten /párleveles kortól kezdhetjük zöldségtáppal locsoni (lehetőleg bionövénytáppal), hetente 1x.


Szüret/felhasználás:

A növényekről a leveleknek max 1/3-át szedjük le. A mángold nagyon sokat tud teremni, ha eleget tápozzuk. A leveleket és a levélnyelet spenótként használhatjuk fel, a a levélnyelet rebarbaraként is használhatjuk.


A mángolt egy nagyon jó zöldség amit érdemes a kertben termelni. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése