Minden év november 4. csütörtöke.
A mai Egyesült Államok területén az első hálaadást a hagyományok szerint 1621-ben ünnepelték a Mayflower fedélzetén az előző évben Plymouth-hoz érkező, az Újvilágba az európai vallásüldözések elől menekült telepesek, akiknek mineket awampanoag indián tötegy fele a hideg, az éhezés és az idegen, mostoha környezet áldozata lett az első télen. A telepesrzs segítette ezekben a nehéz időkben, megtanítva nekik többek közt a helyi halászatot és vadászatot, a kukoricatermesztést, a juharszirup kinyerésének titkát. A történet szerint az őszi bőséges termés után az életben maradt 51 telepes vezetője, William Bradford nagy ünnepséget rendezett, ahová az indiánokat is meghívták.
A hálaadás hagyományok szerinti történetének egyes részletei csupán az 1890-es és 1900-as évek elején alakultak ki, mikor az amerikaiakat megosztó polgárháború sebeinek begyógyítása és a nagyszámú bevándorló asszimilációjának megkönnyítése érdekében az amerikaiak igyekeztek megteremteni egységes nemzeti identitásukat.
Az Amerikai Egyesült Államokban a hálaadás az egyik legfontosabb nemzeti ünnep. Sok amerikai a hivatalosan is munkaszüneti napnak nyilvánított csütörtököt követő pénteket is kiveszi szabadnapként. Ezen a négynapos hétvégén a közeli családtagok gyakran messziről hazautazva összegyűlnek, hogy együtt ünnepelhessék a hálaadást, melynek elmaradhatatlan tartozéka a hálaadásnapi vacsora.
A vacsora hagyományosan legfontosabb eleme, a pulyka olyannyira egybeforrt az ünneppel, hogy a hálaadást néha „pulyka napnak”(Turkey Day, T-Day) is nevezik. Az ünnepi asztalon tradicionálisan szerepelnek még olyan fogások, mint a pulykához felszolgált töltelék, áfonyaszósz, krumplipüré, zöldbab, illetve a sütőtöktorta.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése