2015. jún. 13.

KreaTív Konyha: 5 perces mikrós brownie

*kiemelt bejegyzés*

Összetevők:
  • 8 ek. liszt
  • 8 ek. cukor
  • 4 ek. cukrozatlan kakaópor
  • 2 db tojás
  • 6 ek. olaj
  • 6 ek. tej
  • késhegynyi szódabikarbóna vagy sütőpor
  1. Először a száraz összetevőket keverjük össze, majd hozzáadjuk a nedveseket is.
  2. Felverjük habverővel, így viszünk bele levegőt és könnyebb lesz.
  3. SZILIKON formába tesszük, és mikróban 750 W-on (vagy a legmagasabb fokozaton) 5 perc alatt megsütjük.
Sajnos nem lesz olyan kívül-kemény-belül-nyers brownie, de gyorsabb és szerintem finomabb is mint a "rendes".

2015. jún. 11.

Növénygondozás: A Muskátli gondozása, szaporítása

Sok helyen nagyon szépen virágoznak a muskátlik, de sajnos van olyan akinek nem sikerül szépen kivirágoztatnia. Most leírok sok fontos dolgot a gondozással kapcsolatban, utána a szaporításáról fogok írni, utána néhány különböző muskátlifajt mutatok be.

  • A muskátlit lehetőleg minél mélyebb és szélesebb ládába ültessük.
  • A földje általános virágföld vagy muskátliföld legyen.
  • Tápozni az átültetés után 3-6 héttel kell. Használhatunk balkonnövény- vagy virágzónövény tápoldatot, a lényeg az, hogy lehetőleg NPK 5:5:5 legyen. Ezzel kb. hetente locsoljuk a növényeket. Tavasszal virágzás előtt nyugodtan locsoljuk virágzásindító táppal.
  • Az álló muskátlikat tűző napra tegyük, de mindenképpen kell neki egy kis árnyékolás, mert könnyen összefonnyadhatnak a nagy nyári melegben. A félfutó muskátli is mehet napra, de inkább egy olyan helyre ami a nap egy részében árnyékot kap. A futó- és az angol muskátlikat félárnyékos helyre tegyük.
  • A földje legyen nedves, de ne álljon a növény a vízben. Nyáron (főleg a futómuskátlikat) akár 2X is meg kell naponta locsolni. A növény a túl kevés és a túl sok öntözésre is levélsárgulással reagál.
  • Néha megtámadhatják a tetvek. Ilyenkor szappanos vízzel védekezzünk ellenük.
  • Ha a futómuskátli már nagyon hosszú, de  kevés rajta a virág, akkor nyugodtan vágjuk vissza fele hosszúságúra. Természetesen a levágott ágakat dugványozhatjuk.
  • Rakjunk muskátlikat azokba az ablakokba, amiket sokszor kinyitunk, és a kerti étkezőasztalra, mert elvileg távol tartja a szúnyogokat.
  • Az elnyílt virágfejeket mindig pattintsuk le a szárról.
  • Elvileg az öregebb tövek már nem virágoznak olyan jól, ezért szaporítsunk belőlük magunknak.
  • Teleltetése: lehetőleg világos helyen 10-15 C° közti hőmérsékleten. Ne öntözzük túl őket, elég havonta kevesebbszer locsolni és nem szabad tápozni. tavasszal messük vissza
szaporítás:
  • Levéldugvány: A levelet leszakítjuk a szárról úgy, hogy egy kis darab is jöjjön le a szárról. Egy földdel megtöltött cserépbe dugványozzuk (természetesen a perem mellé). Nagy arányban gyökeresedik, csak azt nem tudom, hogy hogyan kezd el szárat nevelni, nagyon hosszú idő.
  • Szárdugvány: Levágunk egy 10-15 cm hosszú hajtást, a fölső néhány levelet hagyjuk meg. A bimbót vagy a virágot is eltávolítjuk, ha van rajta. A földbe dugjuk, úgy, hogy minél több levélcsomó (természetesen a levelek helye) kerüljön a föld alá, mert ott fog meggyökeresedni. Ezzel a módszerrel is gyorsan szerzünk gyökeres növényeket, és még a gyökerezés évében virágozhat is. Természetesen még a júniusi dugványok talán virágoznak ősszel, de az augusztusiak nem.
Fő fajok:

Álló muskátli: 
  • Az ágai felfelé törnek, a levelei szőrösek. Lehetőleg olyat válasszunk, aminek erősebb a barna ív a levelében, mert az szebben tud virágozni.
  • Minél bokrosabb töveket válasszunk, jobb egy bokrosabb, mint egy magas.
  • Színek: piros, lila, lazac, fehér... rengeteg színben van.
Futó muskátli:

  • Az ágak csüngenek, a levelek simák.
  • Nyáron naponta akár többször is meg kell locsolni.
  • Alpesi muskátlit így kell készíteni: több ládányi muskátlit teszünk egymás alá, kb fél méternyire egymástól. amint megnőnek a muskátlik szép lesz. Persze az alsó ládát mehet mindig egy picivel lejjebb tenni.
  • Színek: Mindenféle
Félfutó muskátli:
  • Az ágak enyhén csüngnek, a levelek simák.
  • színek: általában piros
Angol muskátli:
  • Nem virágzik egész nyáron keresztül és nagyon érzékenyek, ezért nem tartok belőlük, nincs tapasztalatom.
  • A virágok nagyobbak mint az álló muskátlié, és általában többszínű.
Citrom- és rózsa illatú muskátli:
  • Nekem sajnos (még) csak citromillatú van, de kb. ugyanazok a jellemzőik és a gondozásuk.
  • A levelek kemények és illatosak, ebből készítik a geránium olajat. (A muskátli latin nevében is szerepel a Geranium szó, mint a gólyaorréban, egy családba tartozik a két növény)
  • A virágok illatosak és (szerintem) sokkal szebbek mint a többi fajtáéi, de sokkal kisebbek is.
  • Nagyon jó szúnyogriasztók. Tegyünk belőle a kerti étkezőasztalra (már ha be tudjuk szerezni).
Színes levelű muskátli:
  • A levelei vizesen a legszebbek, mert erősebbek a színei.
  • A virágai nagyon szép fejeket alkotnak, de kicsik.
  • Sajnos ritkán lehet beszerezni.
*kiemelt bejegyzés*

2015. jún. 10.

Kert:Burgonya cserépben

*kiemelt bejegyzés*
Egyik évben szabadföldbe ültettem el egy szépen csírázó krumplit. Egész nyáron öntöztem és kupacoltam, de sajnos ősszel amikor fölszedtem még nem is virágzott. De legalább volt alatta 8-10 db kis krumpli, amiket télen hűvös helyen tároltam, és azért, hogy abban az évben már normálisan is teremjen korán elültettem. Szépen növögetett, de tövig lerágták a csigák. Sajnos utána abban az évben nem hajtott ki, de azóta minden évben kibújik a földből. (Idén már nincs lerágva, sokkal több finomságot találnak maguknak a csigák a kertben.)

Idén télen találtam két gyönyörűen csírázó burgonyát, ami már nem tökéletes a főzéshez, ezért kitettem csírázni a nappaliablakba. Szépen megduzzattak rajta a rügyek, és közben még két darab, másfajta krumplit is találtam ami csírázott. Ezt is csíráztattam, de már rövidebb ideig. Gondoltam elültetem őket is, de idén már cserépbe. Így nem érik el a csigák sem olyan könnyen és jobb helyen tudom tartani.

Ami kell:

  • Egy nagyobb cserép (én 4 db átlagos burgonyát tettem egy 30 cm átmérőjű cserépbe)
  • Csírázó krumpli (hogyha mondjuk csak 4 krumplit ültetünk akkor csak a kamrából kell kivenni, nem kell külön vetőburgonyát vásárolni)
  • Virágföld, homok 1:1 (nekem nem volt homokom ezért tőzeget használtam/használok, mindkettő jó)
  • Egy napos, meleg hely és sok víz
tipp: Csíráztassuk elő a nappaliablakban, de ne annyira, hogy nagyon összefonnyad a gumó, mert akkor később hajt ki, és nem nő meg rendesen. (tapasztalat sajnos)
Kikelt a krumpli :) 
  1. Ha már  tudjuk olyan helyre tenni (kintre) a cserepet ahol nem megy a talajhőmérséklet 10 C° alá, akkor kezdhetjük az ültetést. Ez akár már március vége is lehet, de június elején is ültethetünk még. Ha gyorsan leterem az első adag akkor a cserépbe tudjuk ültetni az ősszel érőt is júniusban. Ha hideg van akkor akár 2 hét is lehet a csírázás, de ha meleg van akkor akár 3-5 nap.
  2. Folyamatosan tartsuk nedvesen!
  3. Ha elérte a növény a 10 cm-et akkor töltsük föl szinte a csúcsáig földdel. A gombás betegségeket el tudjuk kerülni, ha a szárról (óvatosan!) leszedjük azokat a leveleket amik a feltöltésnél a föld alá kerülnének.
  4. Még mindig tartsuk nedvesen!
  5. Töltögessük fel földel folyamatosan, mindig amikor már 10 cm-nyi szár a föld felett van, így sok burgonyát tudunk szüretelni. Én elkövettem azt a hibát, hogy két különböző féle krumplit ültettem egy cserépbe, z egyik a töltés után már csak pár centit nőtt amíg a másik már túlnőtte a cserép peremét. Úgy döntöttem végül, hogy nem is foglalkozom a nemnövőkkel és feltöltöttem a cserepet peremig. Ennek az volt az oka, hogy egy csomó kiskrumplit találtam a földjében turkálva, de a kicsik alatt nem volt. 
  6. Amikor virágzik akkor elkezdhetjük szedni az újkrumplit. Ehhez csak ki kell borítanunk a cserepet. Természetesen tovább is várhatunk a szürettel.
A krumplim töltés előtt (a leveleken bordói lé van, attól fehér)
Elvileg akár 10 kg krumpli is teremhet egy ilyen cserépben, én nem tudom, mert még nem virágzik és ennek örülök, mert egy hete töltöttem rajta 30 centit és remélem, hogy egy csomó krumplit fog még ott nevelni.

Ha megtámadja a krumplibogár, akkor szedegessük le róla a bogarakat.
Ha megtámadja a burgonyavész, akkor permetezzük le réztartalmú szerrel. (pl. bordói lé) TErmészetesen jobb, ha megelőzzük-->nagyobb esők után, párásabb időben permetezzük (persze nem minden nap, hanem hetente-kéthetente)

2015. febr. 28.

Kert:magvetés-palántanevelés

Hogyha tavasszal szép palántákat akarunk kiültetni, akkor vagy a piacon vagy a kertészetben vesszük őket vagy mi neveljük. Azért jobb hogyha mi neveljük, mert akkor több növényfajta közül tudunk válogatni és még jobban fogunk örülni a saját termésünknek.
Ha mi neveljük a palántákat akkor sok fajta közül válogathatunk.

Edény:
A palántanevelő edény lehet joghurtos pohár, WC-papír guriga (nem a vízben oldódó) vagy a kertészetekben vehető palántanevelő edények. Ezekből is még 3 féle van:a tőzegkarikás (a tőzegkarikákat vízbe kell áztatni), a papírcserepes és a műanyag. Szerintem a papírcserepes palántanevelő a legjobb. A tőzeg túl könnyen kiszárad A műanyag cserépből amikor kivesszük a palántákat akkor azoknak megsérülhet a gyökérzete.

Talaj:
Ültethetjük tőzegbe (de túl könnyen kiszárad) vagy palánta földbe. Esetleg a virágföld is jó, hogyha nem tudunk palántaföldet szerezni. A palántaföld Kevés a tápanyag benne. A tápanyagszegény helyen könnyebben és jobb arányban kelnek ki a magok, de 1-2 lombleveles korától már tápozni kell (ilyenkor 2 hetente és gyengébben mint ahogyan a csomagoláson van).
  • Laza a szerkezete, a növény gyökere könnyebben fejlődik benne és a levelek könnyebben áttörik a földet.
Hogyha tőzeget használunk akkor is 1-2 lombleveles kortól, hogyha virágföldbe akkor 3-4 lombleveles kortól tápozzuk gyengébbre higítva mint ami a csomagoláson van.
A vetéskor 20-25 C°-osnak kell lennie a talajnak.

Vetőmag:
Jó minőségű vetőmagot vegyünk, ne a piacon. F1 fajták áltaunk gyűjtött magjait nem érdemes elvetni, mert valószínűleg nem ugyanazt a fajtát kapjuk.
Csak nem egy ökörszív paradicsom hajt?
Vetés előtt beáztathatjuk a magokat egy éjszakára, hogy jobban kelljenek. A csávázatlan vetőmagot zsálya, kakukkfű vagy csalánázalékba is áztathatjuk (vagy ezek keverékébe). Ettől még erősebbek lesznek a palántáink. Ezekkel az ázalékokkal később is locsolhatjuk őket (higítva).

Elhelyezés:
Egy meleg, napos ablakba tegyük. A paradicsompalántáknak nem árt ha tűző napon neveljük őket. Nekem tavaly azoknak a paradicsomtöveknek a levele nem égett meg amiket tűző napon neveltem.

Locsolás:
Lehetőleg alulról locsoljuk, így megelőzve a gombás fertőzéseket.

Fontos a szeretet...
Az alufólia visszaveri a fényt.
A palántákat pár lombleveles koruktól naponta simogassuk, ettől erősebb lesz a száruk. Ezzel azt szimuláljuk mintha kint a szabad levegőn nevelnénk őket.

Hogy egyenesek legyenek a palántáink...
Vagy pár óránként mozgatjuk (ezt nem könnyű megcsinálni...) vagy egy kartonlapra alufóliát ragasztunk a fényes felével. Ezt úgy tesszük az edény oldalába, hogy visszaverje az edény hátuljából a fényt a palántáinkra.

Tippek:
  1. Jó hogyha letakarjuk a palántanevelő edényt  vagy egy műanyag tetővel vagy egy fóliával vagy egy üveglappal. Ezt megtatja a hőt és a nedvességet.
  2. Naponta többször szedjük le a műanyag tetőt, hogy szellőzzön ki. Ezzel megelőzhetjük a gombás betegségeket. Ha rövid rajtatartás után is penészes lesz a föld akkor inkább ne tegyük föl a tetőt
  3. Ha a pár lombleveles palántáink túl lassan nőnek akkor fedjük le őket a tetővel és futtassunk föl mellettük élesztőt. A kibocsátott szén-dioxid elősegíti a növésüket. (Persze nap közben, éjszaka a növények is oxigént "esznek".)
Ha valakinek valami kérdése van vagy még tippje a palántaneveléshez, az írja meg a megjegyzésekbe.

2015. febr. 7.

Kert:Amarillisz/Hippeastum gondozás és szaporítás

A Hippeastrum az az a növény amit mi Amarillisznek nevezünk tévesen. Mivel csak a nagyobb hagymák hoznak sarjhagymázak ezért azt is leírom, hogy hogyan lehet szaporítani magról.

Vásárlása:
-Ha száraz virághagymát veszünk akkor lehetőleg minél nagyobb hagymát válasszunk. Olyan is jó aminek az oldalán már megjelent a virágszár, ez biztos, hogy virágozni fog. (A virágok a hagyma oldalából, a levelek a hagyma csúcsából nőnek.)
-Ha virágzó növényt veszünk akkor azt válasszuk ami még bimbós, mert az fog hosszabban virágozni és azt kevésbé viseli meg a helyváltoztatás.

Gondozása:
A száraz virághagymát ültessük egy cserépbe aminek az aljára kavicsokat teszünk, fölé virágföldet. A virághagyma 1/3-a látszódjon ki a földből. NE locsoljuk meg! Tegyük egy meleg és sötét helyre, ahol egyáltalán nem éri fény. Amikor megjelenik oldalt a virágszár, akkor locsoljuk meg először és tegyük világos helyre. Ha egyből leveleket hoz, akkor ne erőltessük a virágzását, mert valószínűleg nem elég nagy a hagyma. A hagyma ha virágzik 2-6 virágot hoz. A virágok hűvös helyen hosszabban virágzik.
Elvirágzás után csak a virágszár tetejét vágjuk le, hogy biztosan ne hozzon magot (kivéve ha összeporoztuk, mert magvetéssel akarjuk szaporítani). Kéthetente tápozzuk, hogy minél több levelet hozzon. Nyáron tápdús földbe is kiültethetjük. Minél több levelet hoz, annál jobban hízik a hagyma és annál szebb és nagyobb virágokat fog hozni. Szeptember körül szedjük föl a hagymákat és ne vágjuk le a leveleiket, hanem hagyjuk, hogy visszahúzódjanak. 6-8 héten keresztül pihentessük, hűvös sötét helyen. Október vége körül kezdhetjük az ültetésüket a hagymáknak. Ha van 10 virágzóképes hagymánk és 2 hét eltolással ültetjük őket akkor akár decembertől márciusig lehet virágzó amarilliszünk. (Akár februárban is ültethetjük.)

Szaporítás:
A nagyobb hagymák sarjhagymáit minden felszedéskor válasszuk le és neveljük tovább tápdús földben. 3-4 év múlva virágoznak.
Ha sikerült magot fogni az perlit/homok és tápdús föld keveréke tetejére tegyük 5 cm-re egymástól. A földet előtte fertőtlenítsük ki. Nedvesítsük be a földet. Fedjük le nylonnal az edényt és akkor szedjük le róla ha már elkezdtek hajtani a növénykék. Akkor kezdhetjük el locsolni is őket.

2015. jan. 15.

Es/anto 3/6

Kérdőszavak:ki? mi?

kiu-ki?, kicsoda?
kiuj-kik

kio-mi? mik? (Onnan lehet megjegyezni, hogy a főnevek végződése is -o, és itt is egy főnévre kérdezünk rá.)
kioj nem létezik többesszámban

kion (mit)
Kiu-->kiun (kik)
kiuj (kik) -->kiujn

szavak:
aŭdas-hall valamit
ĉambro-szoba
demandas-kérdez
demando-kérdés
nomo-név
papero-papír
sidas-ül
tablo-asztal
skribotablo-íróasztal
vizitas-látogat, meglátogat
vizito-látogatás

És itt az előző és az ezekből a szavakból készült feladatok.

2015. jan. 12.

Es/anto 3/1-4

A 3. lecke 1-4. leckééig elkészült egy szógyakorló feladat. Azért, hogy ne legyen sok, ezért "csak" 25 szóból állítottam össze, a képzett szavakból nem tettem bele az összeset. (pl. abból, hogy reĝo (király) az -id utóképzővel képezhető a reĝido (királyfi) szó)

Kert: Mikulásvirág gondozása virágzás után

*kiemelt bejegyzés*
A mikulásvirág azt jelzi, hogy karácsony van. Amikor karácsonykor megvettük, még egy gyönyörű növényünk volt, de ha a meleg szobában tartottuk, akkor már csak a piros levelei (nem ezek a virágai, azok a színes levelek közti kis sárga gombócok) maradtak meg. Most elmesélem, hogy hogyan kell gondozni mostantól a mikulásvirágot, hogy idén karácsonyra gyönyörű virágzó növény lehessen belőle.

Elhelyezés:
A mikulásvirágok egyes fajainak színes levelei foltosak
A mikulásvirágot virágzás alatt hűvös (15-18 C°-os) és fényes szobában tartsuk így hosszabban virágzik. Virágzás után tartsuk ugyanúgy hűvös és világos helyen. Nyárra lehetőleg vigyük ki a kertbe egy félárnyékos, árnyékos helyre.

Gondozás+szaporítás:
Virágzás után lehullajtja a leveleit, ez természetes folyamat, NE DOBJUK KI! amikor tavasszal kirakjuk akkor vágjuk vissza az ágakat a harmadukra. Ha nagyon-nagyon sok mikulásvirágot akarunk akkor ezeket az ágakat -miután a tejnedvük megszáradt- állítsuk vízbe, vagy dugdossuk a földbe, de később úgyis lesznek jobb dugványaink. Amikor már az új, zöld hajtások 30 cm magasak, vágjuk őket vissza a felére, a levágott ágakat érdemes dugványozni. Ezek jobban megerednek, mint a fás ágakból készült dugványok. Akkor mutatnak a legjobban a mikulásvirágok, ha egy cserépbe 3 növényt ültetünk. Kb. Októbertől minden nap takarnunk kell, hogy meglegyen neki a 12 óra sötétség, hogy elkezdjen virágozni. Ehhez például letakarhatjuk egy kartondobozzal. Ha egy nap sötétítés elmarad, akkor már abban az évben nem virágzik a mikulásvirág. Ezért jó szaporítani, mert a kicsiket könnyebb letakarni.
Agyagcserépbe ültessük. Alulról locsoljuk forralt vízzel (ha kihűlt), akkor, hogyha a földje már száraz. Ez a két dolog azért jó, mert így könnyebben lélegzik a növény gyökere amit a mikulásvirág nagyon szeret.

Milyet válasszunk a boltban?
Ilyen sorrendben ellenőrizzük a növényeket, és ha nem jó a növény akkor nyugodtan hagyjuk ott.
Nézzük meg, hogy a levelek sárgulnak-e. Ha igen akkor hagyjuk ott.
 A növényeket alaposan nézzük, meg, hogy nem látunk-e rajtuk tetveket. (pajzs, levél, gyapjas, ezeket nagyon könnyű összeszedni egy virágboltból. Nem baj, ha ez a kártevő nem szereti a növényünket a könyvek szerint, mert attól még bármilyen növény is, megeszi. Ez tapasztalat.)
A leveleken húzzuk végig a kezünket.
Ha lógnak a levelei, az lehet, hogy csak a szárazságnak a jele, de inkább hagyjuk ott.
Azokat a mikulásvirágokat válasszuk, amelyiknek még az alsó levelei megvannak, és a virága még nem nyílt ki. A sárga virágpor látszik a piros leveleken. Ez a két dolog azért fontos, mert így tovább virágzik.

2015. jan. 3.

Kert: Orchideák: Dendrobium

*kiemelt bejegzés*
A Dendrobium Nobile gondozásáról írok. Ennek a magyar neve a vesszőkosbor.
A dendrobiumok a többi orchideához képest nem igényelnek annyi gondoskodást. Ezért jó választás azoknak, akik szeretnének egy szép virágot, de nem akarnak vele egész nap foglalkozni, vagy most ismerkednek meg az orchideatartással.
A virágai fehérek, rózsaszínek, lilák vagy sárgák és néha illatosak.
Ezek az orchideák csak mulccsal lehet nevelni nem olyanok mint a vanda (pártáskosbor) vagy a pillangóorchideák amiket akár föld (mulcs) nélkül is nevelhetünk, mert azoknak nagyon vastag a gyökerük. A dendrobiumoknak megfelel a boltban kapható orchideaföld, a pillangóorchideáknak ezekből a földekből ki kell válogatni a nagyobb kéregdarabokat. A dendrobiumoknak nincs szükségük átlátszó cserépre és nem kell átlátszó kaspóba tenni, lehet bármilyenbe, mert a gyökerével nem fotoszintetizál.
 A gyökerei egy része legyen benne a cserépben, hogy ne száradjon ki az orchidea, de nem erőltessük bele az összeset, talán még jobb is neki néhány kint lévő gyökérrel. Mivel hidegházi orchidea (kosbor) ezért hideghatás kell neki. Ezért ha virágoztatni szeretnénk akkor tegyük 10-15 fok körüli hőmérsékletre és a bimbók megjelenéséig ne locsoljuk. De a legtöbb hibridje a szobában is hideghatás nélkül és ugyanannyi vízzel is virágzik. Sajnos "csak" 3-4 héten keresztül virágzik.

A levirágzott hajtásokról lehullanak a levelek. Ne vágjuk le őket, mert ebben tárolja a tápanyagokat és akkor több sarjat is tud hozni.

Szaporítása:


A dendrobium phalaenopsis és a törpe
dendrobium a szárán is hoz keikiket.
  1. A nagyobb töveket szétszedhetjük, de egy szép nagy bokor szebb. Amikor kettévágjuk, akkor használjunk láng fölött fertőtlenített pengét és a növényen a vágási felületeket szórjuk be faszénporral, esetleg fahéjjal. (Tapasztalatom alapján a fahéj általában árt a növénynek). Átültetés után pár hétig tartsuk párás helyen és párásítsunk még neki egy kicsit. Másfél hétig ne locsoljuk, utána is csak egy kicsit amíg be nem gyökeresedik. Csak akkora töveket válasszunk szét aminél szétválasztás után is van mindkét növénynél 4-5 ág, amiből mindenképpen legyen néhány levél nélküli "tápanyagraktár".
  2. Fogunk egy műanyag tányért. Arra agyaggranulátumot teszünk és arra jól átmosott mohát teszünk kamillateás vízzel nedvesítsük meg. Ez azért kell, hogy ne betegedjen meg olyan könnyen az orchidea. Vágjunk le egy 10 cm-es darabot egy levél nélküli ágból, és fertőtlenítsük úgy ahogy az előbb már leírtam. Húzzunk rá egy nylonzacskót és naponta szellőztetjük, ha ki akarna száradni akkor permetezzük. Pár hét-hónap múlva a száron a lehullott levelek tövében megjelennek a keikik amik az orchidea kicsinyei.

2014. dec. 31.

BUÉK!!!

Boldog Új Évet Kívánunk minden olvasónknak! Jövőre folytatjuk az eszperantó sorozatot és lehet, hogy végre a kertészeti sorozatot is elindítjuk. A KreaTív Konyhát mindenképpen folytatjuk, és remélem, hogy a VÁR a Nyár-t télleg folytatni tudjuk. BUÉK!

2014. dec. 30.

Es/anto 3/5

Most egy kicsit lemaradtam mindennek az írásában, ezért most megpróbálom behozni legalább az eszperantót. Most 1-2 napontla írok majd erről és utána megint hetente fogom írni (feladatokkal).

A ge- előképző

jelentése:a szóban nmindkét nem képviselői jelen vannak.
Mindig többesszámú.
patro-apa patrino-anya gepatrinoj-szülők
koko-kakas kokino-tyúk gekokoj-baromfik
avo-nagyapa avino-nagyanya geavoj-nagyszülők
banko-bank
bankisto-bankár
centro-központ
urbocentro-városközpont
centra-központi
dato-dátum
hotelo-hotel
edzo-férj
juna-fiatal
letero-levél

2014. dec. 28.

Es/anto 3/4

Az -ist utóképző

Foglalkozást jelentő főnév
laboras=>laboristo=dolgozó, munkás
instruas=tanít=>instruisto=tanár
sporto=sport=>sportisto=sportoló
ŝuo=cipő=>ŝuisto=cipész
ofico=hivatali beosztás (poszt)=>oficisto=hivatalnok

aktoro=színész
tajloro=szabó
loĝas=lakik

Növénytáp házilag

Ez a növénytáp azért jó mert kávézaccból készül, ezért csak az átfőzött kávézaccot kel megszárítani.
Forraljunk vizet! A csapíz az nem annyira jó a növényenek, de jó a szobahőmérsékletű esővíz is.
A kávézaccot amikor még friss sokat kell forgatni, hogy ne penészedjen be.


  • 1 teáskanál kávézacc
  • 1 liter víz
Beáztatjuk a kávézaccot és fél óra áztatás után leszűrjük. A növényeket ezzel kell locsolni kéthetente. Télen havonta.

2014. dec. 22.

Karácsonyfa tippek

Szerintem már mindenki megvette  karácsonyfát, most arra adok tippeket, hogy mit kell tenni, ha hazavittük. (a dísszekhez is lesz pár tipp)

  1. Tartsuk hűvös helyen, így tovább megtartja a tűleveleit.
  2. Amint hazavittük, rögtön csomagoljuk ki, ez is segít abban, hogy ne hulljanak le a levelei.
  3. Tegyük vízbe kint is, így nem szárad ki.
  4. Vegyük elő a karácsonfatalpat napokkal karácsony előtt, és nézzük meg, hogy kell-e a fából faragnunk és ha kell akkor keressünk hozzá eszközt.
  5. Ha cserepes fenyőnk van akkor néhány nappal karácsony előtt tegyük egy hűvösebb szobába, ha eddig kint volt, hogy szokja a hőmérsékletet.
  6. Ellenőrizzük pár nappal karácsony előtt, hogy jó-e még a régi égősor, mert nem túl jó ha karácsonykor azt vesszük észre, hogy nem működik.
  7. A karácsonyfára szánt mézeskalácsokat sütés előtt lyukasszuk ki és egy kicsit tovább is süthetjük, ha túl világos lenne.
  8. A fának válasszunk olyan nagy talpat amiben biztonságosan megáll.
  9. A karácsonyfát ha bevittük spricceljük meg vízzel, így tovább megmaradnak a levelei.
  10. A díszítésnél: először tegyük fel a csúcsdíszt, mert ha ilyenkor sikerül felborítanunk a fát, akkor nem törnek össze a díszek. (Tegyük olyan messze a dízses dobozt, hogyha a fa feldől akkor ne arra essenek :) ) Másodszorra a díszeket akasszuk fel. Akkor mutatnak jól a díszek, ha nem egymás mellé tesszük az ugyanolyan színeket. A girlandokat és az égősort a legvégén tegyük föl, felül elkezdve tekerük a fára. Ez 2 emberes feladat.
+1. A karácsonyfatalpunk legyen víztartályos, így a fa sokkal tovább szép lesz.

2014. okt. 4.

KreaTív Konyha: kelt tészta


  • fél kg liszt
  • 1.5 dl tej
  • 4 dkg élesztő
  • 1 ek olivaolaj
  • 1 csipet só
  • kevés cukor
  1. Az élesztőt langyos tejben kb. 1 tk. csukorral felfuttatjuk.
  2. A száraz összetevőket összekeverjük, a közepére beleöntjük a felfuttatott élesztőt és az olivaolajat és jól összekeverjük.
  3. Addig hagyjuk kellni amíg a kétszeresére nő, és gyúrjuk át.
Ebből a tésztából külömböző csigákat, pizzát, kenyeret lehet készíteni.

2014. szept. 10.

KreaTív Konyha: Szedersajt

*kiemelt bejegyzés*
  • 1kg szeder
  • 370g cukor
  • pár kanál pektin
  1. A szedret átpaszírozzuk.
  2. Az átpaszírozott szedret felforraljuk és hozzáadjuk a cukrot és a pár kanál pektint.
  3. Amikor besűrűsödik akkor egy celofánnal kibélelt műanyag formába rakjuk és pár napig szárítjuk.
  4. Sütőrácsra tesszük és fogyasztásnál mindig csak annyit vágunk le belőle amennyit megeszünk, a többit szárítjuk. Egy kis átfőzéssel puhíthatuk, amihez egy kevés vizet adunk. Erre akkor van szükség, ha már nagyon kemény.

2014. szept. 1.

KreaTív Konyha:Bögrés 5 perces

Sajnos vége a nyári szünetnek ami nagyon szomorú. Szerencse, hogy "csak" 38 tanítási nap van az őszi szünetig ha ezt már nem vesszük :) .

De ha már itt van akkor egy gyorsan elkészíthető süti receptjét írom le.

Bögrés süti:
  • 4 evőkanál liszt
  • 1 kávéskanál sütőpor
  • 4 evőkanál porcukor
  • 2 evőkanál cukrozatlan kakaópor/ kevés gyümölcs/pár kocka birsalma- vagy szedersajt (ilyenkor kevesebb cukor kell)
  • 1 darab tojás
  • 3 evőkanál tej
  • 3 evőkanál napraforgóolaj
Elkészítés:
  1. Az összetevőket összekeverjük alaposan.
  2. Egy fél literes vagy két normál méretű bögrében elosztjuk.
  3. Teljes fokozaton, mikróban megsütjük 3 perc alatt, nagyon gyorsan dagad.
Tipp:
  • Frissen együk meg, különben kiszárad.

2014. aug. 26.

3 éves a blog

A Kezta blog 3 éves lett, ugyan idén nyáron eléggé nem írtunk, de majd ősszel és télen be fogjuk hozni remélhetőleg. A blog egyébként tavaly őszig volt Kézművesek Társasága, de mivel nem írtunk kézművességeket így lett Kezta blog. A 3 év alatt eddig írtunk eszperantóról, kézművességekről, főzésről, kertészkedésről, és viccek, kritikák is kerültek ki ide. A blogban ezzel együtt már 178 bejegyzés van.
Tavaly indultunk a Goldenbolg nevű versenyen ahol a középmezőnyben végeztünk és ez nagyon jó eredmény!
Kérek minden olvasót, hogy olvassanak tovább minket még akkor is, hogyha nyáron nem írtunk rendesen bejegyzéseket.

2014. júl. 14.

Es/anto 3/3

Az en elöljáró

Hol?
en la libro = a  könyvben
en la domo = a házban
en januaro = januárban

Hová?
en la libron = a könyvbe (pl. írtam)
en la domon = a házba

Így lehet megjegyezni: Hol?- a szóvégi -n a magyarban. Hová?- a szóvégi -n eszperantóban.

igekötőként használva:
eniras = bemegy
enskribas =  beír
enestas = benne van v. miben