2015. aug. 23.

Nyár vége, ősz eleje a Kertben

Ezeket kell most megcsinálni a kertben:

  • A rózsákat ne tápozzuk komplex táppal, csak szuperfoszfáttal és klórmentes káliummal 1X-2X.
    Az elnyílott virágokat nem vágjuk le, hagyjuk fönn a csipkebogyót.
    Idén már ne locsoljuk, csak ha nagyon kiszárad.
    Ezekkel elősegíthetjük a hajtások beérését, a jobb télállóságot.
  • A nagy fejű krizantémok oldalhajtásait és oldalbimbóit szedjük le, hogy nagyob legyen a fővirága.
  • A leandereket már nem kell minden nap úgy locsolni, hogy a földje teteje is nedves legyen, elkezdhetjük a metszésüket. (a linkre kattintva érhető el a cikk a leanderekről és a metszésükről)
  • Védekezzünk a paradicsomvész ellen.(link)
  • Most ültessünk krizantémokat.
  • A rossz gyümölcsöket szedjük föl.
  • Kezdjük el leszedni az érett terméseket.
  • A veteményes talaját takarjuk zöldmulccsal.(link)
  • Lazítsuk fel a veteményes néhány ágyását. Vessünk retket, áttelelő salátát, spenótot, sóskát. Duggassunk téli sarjadékhagymát. Ezt tavasszal 45-50 cm (2-3 arasz) távolságra "egyeljük" (értsd:ki kell enni a többit) a benthagyott tövek elkezdenek szaporodni és utána tavasszal már a bokorból szedhetjük a hagymát.
  • Vágjuk le az elnyílott virágokat.
  • A füge és a körte terméseit naponta ellenőrizzük, az éretteket szedjük le.
  • Még 1-2 tápozás fér bele idén, utána már semmit se tápozzunk (csak az orchideákat).
  • Már ne metszük és ne ültessük át a cs cserepes növényeket. (kivéve leander, murvafürt/Bougainvillea, esetleg muskátli, begónia)
  • Kezdjük el tervezni a jövő évi virágoskertet. Találjuk ki, hogy milyen növényeket, hova kéne ültetnünk, gondoljunk arra, hogy milyen színeket szeretnénk, és hogy folyanatosan van-e virágzó növényünk.
  • Védekezzünk még mindig a tetvek ellen. A szappanos-mosogatószeres víz mehet a vándorpoloskákra is. A kicsiket gyorsan el lehet vele pusztítani, a nagyokhoz föl is habosíthatjuk (fölrázhatjuk) a keveréket, és a habot tehetjük rá. Hatásos!
  • A szobanövények téli helyét kezdjük el előkészíteni, még akkor is, hogyha nem tudjuk mikor jön a lehülés. Volt olyan év amikor már szeptemberben fagyott. De olyan is volt amikor novemberben. Sose lehet tudni, ezért kell most elkezdeni felkészülni rá.
  • Azokat a magokat amiknek hideghatás kell a csírázáshoz, készítsük elő, nemsokára kezdhetjük vetni, tavasszal kel.
  • A virágágyásokból szeptember közepe felé felszedni a növényeket, ha szeretnénk díszkáposztát ültetni, a kiszedett növények ha egynyáriak komposztáljuk, ha évelők (pl. begónia, a mindignyíló is) akkor szedjük fel, a gumósokat papírba tegyük a rendes begóniákat, fuksziákat ládákba, papírdobozokba, nem lefedve.

2015. aug. 21.

Kert: Paradicsomvész

A mostani esős idő után könnyen előfordulhat paradicsomvész. Megmutatjuk, hogy hogyan menthetjük meg a paradicsomtöveinket.

Először is, mi is az a paradicsomvész?
Egy olyan gomba, ami néhány nap alatt tönkreteheti az összes paradicsomtövünket. A leveleknek a vége kezd először megfeketedni. A burgonyavész az ugyanez, csak a krumplin. Ott, hogyha nem szedjük fel időben a termést, akkor az egészet tönkreteheti. (Paradicsom viszont júliustól van.)

Mit tegyünk ellene?

  • A determinált, korai paradicsomokat, hogyha letermettek, vágjuk, ki, ettől szellősebb lesz az "ültetvényünk". 
  • Szedjük le az alsó, földre lógó leveleket, távolítsuk el a beteg leveleket.
  • Rövid e.ü. idejű réztartalmú szerrel permetezzük a leveleket alul-felül. Tartsuk be az e.ü. időt!
  • A dugványokat szedjük ki a paradicsomágyásból ha túl kicsik, a más helyre ültetett dugványokat kötözzük fel, termésérlelés előttig permetezzük többször rézzel, termésérés közben tej-víz 1-6-tal. Ezeken lesz az októberi paradicsom.
  • A nagyon beteg töveket szedjük ki, ha a termés még épp, szedjük le. Zacskózzuk be, és tegyünk mellé egy almát/banánt. Ez segít nekik beérni. Ne nyitogassuk a zacskót addig, amíg be nem érik a parink. Dobozba is tehetjük őket.
  • A beteg terméseket szedjük le. A szétrepedteket, amiből most egyébként is sok van, szedjük le, természetesen meg lehet enni.
  • A mulcsot szedjük föl, újrateríthetjük friss fűvel.
Ha megjelent a vész, a jó fajtákból szedjünk oldalhajtásokat/a csúcshajtást és tegyük vízbe. Ha tavaszig sikerül megtartani, akkor gyönyörűen megnyúlik 1,5-2 m hosszúra, le kell törni a szárról a leveleket, és a szárat elfektetni úgy hogy csak a csúcshajtás pár levélpárja lógjon ki a földből. Így sok gyökeret fejleszt majd.

Sajnos ha megjelent a paradicsomvész, akkor nem nagyon lehet ellene tenni, de ha permetezünk és leszedjük a beteg részeket, akkor hetekkel tovább lehet paradicsomunk.

2015. aug. 18.

KreaTív Konyha: Mojito Limonádé

Ez egy nagyon finom hűsítő nyárra.

Összetevők:
  • 1-2 citrom, ízlés szerint
  • 1 ág menta
  • víz
  • cukor ízlés szerint
  1. A citromot kifacsarjuk, beletesszük a limonádés üvegbe. Belekeverjük a cukrot.
  2. A mentaágat bevagdossuk, de nem vágjuk össze. A levelekbe is belevághatunk.
  3. Felöntjük vízzel, 45-60 perc múlva fogyasztható.
Tipp: Tegyünk bele jégkockát.

2015. aug. 14.

Kert:Kána (Canna Indica)

Egyéb nevei: kanna, canna, rózsanád
Virágszín: piros, sárga, narancs, fehér, rózsaszín (+pöttyös, cirmos)
Levélszín: zöld, pirosas-barnás
rizómás évelő (gyöktörzse van)

Igényei:
Teljes nap, sok víz (mocsári növény, ne nagyon száradjon ki nyáron a földje), sok trágya.

Ültetés:
két lehetőség:
  1. Márciusban becserepezzük, előhajtatjuk, a fagyok után kiültetjük. A növény alá tegyünk egy lapát trágyát.
  2. Januártól a teleltetés végéig néha kapnak egy kis vizet, ettől elkezd hajtani, tavasszal a fagyuk után kiültetjük (trágyázással)
Tápozás:
Év közben többször adhatunk neki trágyát, hetente tápozzuk, szereti. A "maradék" tápot is megkaphatja.

Teleltetés:
Az első fagytól megfagy a levélzet, de a talajban még nem fagy át a rizóma. Ilyenkor kell felszedni. (kevésbé bátrak a fagyok előtti napon)
A "hagyományos" fajtákat, azokat csákánnyal kell kifeszíteni a földből mert eltörheti az ásót, lerázni róla a földet és hűvös helyen ládában átteleltetni.

A különlegesebb, kényesebb fajtákat ásóval szedjük fel, nagy földlabdát hagyva, cserépbe téve hűvös helyen tartjuk.

Szaporítás:
A rizóma osztásával és magvetéssel.
A magokat vetés előtt reszeljük meg addig, amíg a héj egy része nem fekete, hanem fehér lesz. Langyos ízbe áztassuk be egy napra. (márciusban vessük)
Reszelés nélkül a magok akár egy évig is elfekszenek.

2015. aug. 10.

Kert: Törpe banán (Musa nana) gondozása

Ha bemegyünk a virágboltba, akkor nagy valószínűséggel törpe banánnal találkozunk. Mivel jópofa növény és mert egyébként is szeretjük a banánt, ezért veszünk egy tövet.
A Musa nana termése egyébként ehető, de mégsem a termése miatt ültetik általában. Termést jó körülmények között 2-3 éves korban hoz, de levelei nagyon szépek és trópusi hangulatot keltenek a teraszon.

Elhelyezése (nyáron):
A frissen vásárolt példányokat, és a teleltetésből kirakott példányokat először árnyékos helyre tegyük, folyamatosan szoktassuk a tűző naphoz. Nyáron könnyen összecsukódnak a levelei a tűző napon, ilyenkor árnyékba kell vinni. Pl. Mostanában 30 °C fölött van a hőmérséklet, és a nap is erősen tűz, ilyenkor én szinte egész nap a napellenző alatt tartom.

Föld, locsolás, tápozás, párásítás:
A földjének savanyú kémhatásúnak kell lennie, ph: 5,5 körül kell lennie (+-1). Évente 1-3 alkalommal kell átültetni.
Az én földkeverékem:

  • 4 rész Rododendron föld/A típusú virágföld
  • 4 rész komposzt
  • 4 rész tőzeg
  • 1 rész trágya (az idősebbeknél)
Elvileg se túllocsolni, se túltápozni nem lehet. Nyáron tényleg nehéz túllocsolni, ha a tálkájából a locsolás után fél órával kiöntjük a víz nagy részét, egy kicsit viszont hagyunk benne, mert attól párásabb lesz a levegő körülötte, ezért este is párásítsunk. Télen óvatosan locsoljuk, a földje teteje száradjon meg.
Tápozni az átültetéstől számított 2.-4. héttől kell, de ha marad a tápos vízből akkor korábban is locsoljuk vele. November-február: nem kell tápozni.

Teleltetés
Kint ne teleltessük, mert ez nem a télálló fajta (az a Musa basjoo, télálló banán).

  1. Szobahőmérsékleten, világos helyen.
  2. 13-15 °C-n kevés fénynél.
Szaporítás:
Sok sarjat hoz, ezeket 6 leveles koruktól választhatjuk le. A föld legyen nedves amibe beletesszük a kisgyökeres növényeket. Borítsunk rájuk befőttes üveget, naponta szellőztessük pár percet. Ha néhány napon belül elkezd nőni, akkor biztos, hogy megeredt.

A banán ha jól érzi magát akkor hetente hoz egy levelet (nyáron), és néhány év múlva már teremhet is. 

2015. aug. 6.

KreaTív Konyha: Bodzalekvár, gyógylekvár télre

A fekete bodza bogyói (cserjés növény) augusztus végén érnek, idén viszont augusztus elején már beértek. Érdemes lekvárt főzni Belőle, mivel olyan anyagokat tartalmaz, amik segítenek legyőzni a megfázást. Ebből a mennyiségből két kisebb befőttes üvegnyi lesz, eltarthatósági idejük 3 hónap (ezért baj, hogy ilyen korán érik, Októberben már mehet tönkre hűtőben), megéri az egyik üvegnyit lefagyasztani. Ha úgy érezzük, hogy meg vagyunk fázva, akkor együnk belőle egy kanállal, vagy ehetjük lekváros kenyérként is. A bogyóknak érdekes ízük van.

Összetevők:

  • 400 g bodzabogyó (csak érett)
  • egy kis csili, de ez a lekváron nem fog érződni, ez is gyógyít.
  • 1 lime vagy fél citrom
  • Pár alma ami lepotyogott az almafáról a pektin miatt. (hibás rész kivágva, héjjal, maggal együtt kell a lekvárba tenni, át lesz paszírozva, de itt van a legtöbb pektin)
  • 4 dl víz
  • fél kiló cukor
  1. A bogyókat alaposan megmossuk, hozzáadjuk az almát, a lime héját és levét és a csilit.
  2. Elkezdjük főzni, forrástól számított 15 perc múlva paszírozzuk át. Sajnos a sűreét ki kell dobni, a leve kell nekünk.
  3. Hozzáadjuk a cukrot, fél órán keresztül forraljuk.
  4. Sterilizált üvegekbe töltjük, 10 percre fejtetőre állítjuk.

2015. aug. 4.

Miért zöldmulcsozzunk?

Először is kezdjük ott, hogy mi az a zöldmulcs?
Levágott fű/kitépett gyom/növények levágott/letépett levele. A "rendes" mulcs fenyőkéreg vagy fafrgács és száraz.
Egy kicsit szárítsuk kiszórás előtt a zöldmulcsot. Persze ha csak 1-1 gyomot kitépünk az mehet a föld tetejére. A mulcs 1-5 cm. vastag legyen. A kerti utakra tegyük, és ha az ágyásban megnőttek a növények, akkor már oda is.
Beteg növényi részeket ne használjunk!

Miért jó ez nekünk?

  1. A giliszták tápanyaggá alakítják a mulcsot. Természetesen először csak a legalját. Télen a hó bemossa a tápanyagokat a talajba, tavasszal eszt szedjük össze.
  2. A giliszták alatta fellazítják a talajt.
  3. Nem leszünk sárosak, ha elő után be akarunk menni a veteményesbe.
  4. Nedvesen tartja a talajt.

2015. aug. 2.

Miért reped a paradicsom héja?

Nagyon rossz amikor leszüretelnénk a paradicsomot, erre azt látjuk, hogy a héja fel van repedve. A felrepedés mentén gyakran elkezd rohadni/gombásodni a termés.

Ezeket a terméseket vagy ki kell dobni, ha annyira hibás, vagy a repedést kivágva meg lehet enni.

De miért is van ez?
Az egyenlőtlen vízellátás okozza. Ha a termés növekedésének kezdetekor kevés vizet kap akkor a termés kisebb lesz. De ha még érés előtt elkezdjük több vízzel öntözni, akkor a húsa gyorsabban kezd el nőni, de a héja viszont nem tud ilyen gyorsan nőni. A héj megreped, és a gombás betegségek könnyen bejutnak a növénybe.

De mit csináljak ha eredetileg túl kevés vízzel locsoltam/a nyaralásom alatt alul volt locsolva?
Ha fokozatosan adunk nekik egyre több vizet akkor esetleg elkerülhető a héj felrepedése.

Szóval próbáljunk egyenletes vízadagokkal locsolni, (persze ebbe az is bele tartozik, hogy melegben több kell, hidegben kevesebb) és akkor elkerülhető az, hogy felrepedjen a termés héja.

2015. júl. 29.

Kert: talaj: savas-lúgos

A savas talajt kedvelő növények nem bírják ki a lúgos talajt, de a lúgos talajt kedvelő növények eltűrik (általában) az enyhén savas talajt.

savas talajt kedvelő növények: hortenzia (a kékíthető fajták az enyhén savas talajban még rózsaszínek, a nagyon savasban kékek), kamélia, rododendron, azálea, banán, papagályvirág, fenyők, tuják ciprusok (bár ez az utolsó három nem igényel külön földcserét), magnólia

lúgos talaj: a legtöbb növény ilyen, az őshonos fajok pl. Ezért ezt most nem sorolom fel.

2015. júl. 27.

VÁR a Nyár: Pécs/1

Ez a VÁR a Nyár sorozatunk első része a második "évadból".
Először Pécsre utazunk el. Budapestről autóval 2 óra vonattal (IC) ha nincs vágányfelújítás akkor 3 óra.
Most egy túrát mutatunk meg.
A túra hossza 2,3 km ha a zsinagógánál kezdünk, ha nem, akkor 2,7 km. Kb. olyan fél nap alatt lehet körbejárni, ha bemegyünk a bejelölt helyekre (de végül is ezért megyünk oda).

Az épület nevére vagy az ikonjára kattintva jelenik meg róla az információ.

A túra ide kattintva érhető el.

2015. júl. 25.

Kert: Ezt kell tenni a zellerrel , hogyha azt akarjuk, hogy gumója is legyen

Nagyon fontos a jó fajtaválasztás. Gumós zellert kell ültetni, nem halványító- vagy levélzellert.

A palántákat "billegősre" kell ültetni, néhány nap alatt kiegyenesednek. Ez azt jelenti, hogy olyan magasra kell ültetni, hogy még billegjen.

Július végén vágjuk el a zeller oldalgyökereit (csak az oldalgyökereit), és utána alaposan locsoljuk, mert nagyon könnyen lekókadnak a kevesebb gyökér miatt.

Az alsó leveleket kezdjük szedni, ez is segíti a gumóképzésben. A leveleket fellógatva szárítsuk meg.

Figyeljünk arra, hogy a zellerrel olyankor foglalkozzunk, amikor már régóta nem süt rá a nap, mert ha rásüt akkor könnyen megégethetjük magunkat vele (olyan anyagokat tartalmaz).

2015. júl. 23.

Kert: A tarlórépa

Magyarországon főleg Zalában ismerik ezt a zöldséget. Annyira szeretik, hogy Nagykanizsán minden évben van répafesztivál, ahol savanyított répát és répafőzeléket készítenek a versenyzők.
Külföldön pedig nagy választékban árulják a különböző fajtákat.

A tarlórépát (kerékrépa) régen a tarlóba vetették, innen jön a neve. Viszont vannak tavaszi fajtái is, ezeket a fagyok elmúltával vethetjük. A "rendes" fajtákat sokkal könnyebben beszerezhetőek Magyarországon (de még így is elég nehéz). Ezeket májustól vethetjük, de jobb ízük lesz, hogyha július-augusztus körül vetjük. Mindenképpen locsoljuk meg alaposan őket, a gondozása a retekéhez hasonló -> a sok víztől gyorsabban növeszt "gumót". A legszebben félárnyékos helyen nő, de a napot is elviseli (a korai fajták persze mehetnek napra).
A kikelt magoncokat óvjuk a csigáktól. Ha már van néhány valódi levele, egyeljük ki 10 cm távolságra. Folyamatosan locsoljuk, hogy ne menjenek magszárba (ez ilyen melegben könnyű locsolás nélkül), Azok amelyek mégis magot akarnak hozni, húzzuk ki. (Kétéves növény, a második évben fejlődnek ki a /jobb/ magok.) Ha már 5-10 centi a répácskák átmérője, akkor megint egyelnünk kell, de ezeket már meg lehet enni. Az egyelést nem kell egyszerre elvégezni, látni fogjuk, hogy melyik répák a nagyobbak, az azok mellett lévőket húzzuk ki. A répáknak retkes-karalábés íze van.
A kihúzott répákat savanyíthatjuk. Akár a kovászos uborkához hasonlóan is elkészíthetjük (persze kapor nélkül, de fokhagyma sem kell, hogy legyen benne). Karalábéfőzelékhez hasonlóan készíthetünk belőle főzeléket, tehetjük a levesbe karalábé helyett/mellett.

Még lehet vetni az idén (bőven), úgyhogy mindenképpen érdemes megpróbálkozni a termesztésével.


2015. júl. 21.

KreaTív Konyha: Kovászos uborka/koviubi recept

"A jó kovászos uborka 3 nap alatt elkészül, 3 nap alatt elfogy."
  • 2 kg kovászolni való uborka (kemény legyen, és teljesen zöld)
  • 2 csokor friss kapor (aki nem szereti az erősebb kapor ízt annak maradni fog egy kis kapor)
  • 1 fej fokhagyma
  • 15-20 db egész fekete bors
  • üvegenként 1 szelet kovászos(!) kenyér
  • 1 liter víz-1 evőkanál só
  1. Az ubikat jól megmossuk.
  2. Az ubik végeit levágjuk aztán szinte teljesen végigvágjuk X alakban, úgy, hogy csak a legvége tartsa össze.
  3. Az üveg aljába kaprot teszünk (a felét), és jó szorosan rárakjuk az ubikat, úgy, hogy a nem elvágott vége álljon felfelé, így könnyebb lesz majd kiszedni.
  4. A fokhagymagerezdeket félbevágjuk és az ubik mellé tesszük. Beleszórjuk a borsot az üvegbe.
  5. A kapor másik felét felülre tesszük, rá a kenyeret.
  6. A vizet és a sót megmelegítjük, kézmeleg legyen. Egy kés segítségével csináljunk helyet a kenyér mellett a lének.
  7. Napon (nagy melegben árnyékban) 2-3 nap alatt megérlelődik. Ha az illata és a leve színe alapján érett, akkor szedjünk ki egy ubit és kóstoljuk meg.
  8. Ha jó, akkor szedjük ki az üvegből az ubikat (és ha jó fajta fokhagymát használtunk akkor azt is) és jól mossuk meg. Tegyük dobozokba, és szűrjük rá a levét. Tegyük hűtőbe.

2015. júl. 19.

2015. júl. 17.

Kert: A csiga

A kertben reggel megrágott növényeket vagy levél nélküli növényeket látunk. A földön és a növényen nyálcsík. Biztosak lehetünk benne, hogy (meztelen)csiga van a kertünkben. Ha narancssárga és kb 10 cm vagy fehér-fekete és kb. 20 cm akkor az spanyol csiga, irtani kell. Engem annyira zavarnak a meztelen csigák, hogy a kertben lévő pár db házas (éti) csigával már nem is törődöm nagyon, hanem csak arrébb teszem, a spanyol csigák többet ártanak.

Mit lehet ellene tenni?
Csak biomódszereket fogok felsorolni, mert én ezeket használom.

Kézi gyűjtés:
Este 11 körül már sok csiga "vadászik" a növényeinkre. Ilyenkor érdemes kimenni és összegyűjteni őket. Kb. fél-egy óra alatt a csigák nagy részét megtaláljuk ami kint van. Figyelni kell arra is, hogy hallani lehet ahogyan eszik a növényeket/másznak. Pl. a hagymát amikor rágják azt lehet hallani. Egyes növényeket imádnak: kicsi magoncok, káposzták, karalábé, karfiol, tarlórépa (kerékrépa, fehérrépa), mángold(ha kicsi), eper (termés), hagyma, édeskömény (ha útban van), kakukkfű, petrezselyem, uborka, dinnye, cukkini, tök (kevésbé), vízitorma, saláták, bazsalikom, krumpli/burgonya (ki mit szeret).
Virágok: kerti tradeszkancia, őszirózsa, fáklyaliliom, sásliliom, büdöske (egy éjszaka alatt az egészet megeszik), krizantém, árnyékliliom (puhább levelűek), petúnia, dália, kána/canna/kanna/rózsanád (ki hogy ismeri), gyűszűvirág.

Permetezés:
A csigák nem szeretik a rezet. Ha a kedvenc növényeinket réztartalmú szerrel (én Bordóilé+kénnel) permetezzük be, akkor ezeket békén fogják hagyni. Ha a csigákat fújjuk le, akkor azok lepotyognak a növényről.

A gyűjtött csigákat ha beszorozzuk hússzal akkor megkapjuk, hogy kb. hány csiga van a kertben. Például egyik nap 113 csigát gyűjtöttem tehát 113X20=2260 tehát ennyi csiga volt a kertemben.
Ha kinthagyjuk az elpusztult csigákat, akkor azokat a következő meg fogja enni. Jó csali, csak undorító. Meg legalább nem a növényeket eszik.

Kávé/tojáshéj/műtrágya:
Ha ezekkel körbeszórjuk az ágyásokat, akkor a csigák kevésbé tudnak bemenni.

Mit nem érdemes ellenük tenni?

-Indiai futókacsa- A csigákat megeszi ha van a közelben víz, de nem biztos, hogy rendes körülményeket tudunk neki biztosítani (főleg télen).

-"Hajítsd át a szomszédba"- A szomszéd megsértődhet, a csigák pedig visszajöhetnek.

-Sörcsapda- Éjszakánkét csak pár csigát lehet velük fogni, és minden nap cserélni kell benne a sört.

2015. júl. 15.

Kert: Leander gondozása

Megmutatjuk, hogy hogyan lehet gyönyörű egész nyáron keresztül a leander.

A hely:

Egy olyan hely ahova lehetőleg egész nap tűz a nap. Legyen szellős is.

A cserép:

A kis leandereket fokozatosan ültessük át minden tavasszal legalább 2 mérettel nagyobb cserépbe (már ha kinőtte az előzőt). A nagy leandereket pedig legalább 60 literes edénybe ültessük. Néhány évente a gyökeréből levághatunk alul egy korongot és az oldaláról egy kicsit, ilyenkor a lombját is arányosan vissza kell vágni.
Cserépből a műanyag a legjobb, mert abban nehezebben szárad ki a föld.

Nerium Olenader 'Soeur Agnes'
A víz:

A leandereknek nagyon sok vízre van szükségük, de eredeti élőhelyén (pl. Olaszországban) nem locsolják, ott mélyre megy a gyökere és onnan szívja föl a vizet. Mindig locsoljuk meg, hogyha megszáradt a földje teteje, de ne locsoljuk túl. Tehát annyi vizet kell adni nekik, hogy este locsoláskor kelljen pótolni annyi vizet, amennyi csak másnap délután fogy el.

A táp:

Minden héten adjunk neki káliumtúlsúlyos tápot. (A táp címkéjén a K melletti szám a legnagyobb.) Ilyen pl. a balkonnövény tápoldat.

A metszés:

Van olyan aki tavasszal metszi, én viszont az őszi metszést ajánlom. Vagy a telelőbe vivés előtt, és akkor jobban elfér, vagy szeptemberben, és akkor valószínűbb az, hogy jövőre már virágoznak az új ágak. minden évben az ágak 1/3 át metsszük vissza 1/3 magasságban. Ha ősszel a még nem kinyílt virágbugákat nem vágjuk le, akkor tavasszal korábban fog virágozni. Ha levágjuk akkor először új ágakat fog hozni.

A teleltetés:

A legjobb hely a nagy leandereknek egy 5 °C- körüli hőmérsékletű világos hely. A kisebbeket ennél egy kicsivel melegebb helyen teleltessük. Teleltetés előtt fújjuk le tetű és atka ellen, (ezt egy hét múlva meg kell ismételni) és gombaölővel. Télen hagyjuk jobban kiszáradni, havonta egyszer (néha kétszer) kell meglocsolni.
Kint is lehet teleltetni, ilyenkor lehetőleg még tavasszal ültessük ki, de az sem baj ha ősszel, csak akkor nem tud olyan jól begyökeresedni. A lobkoronájának méreténél 5 cm-el nagyobb (négyzet alakú) hungarocelldarabot vágunk, a közepére egy olyan alakú lyukat vágunk mint a növény törzse. A lapot félbevágjuk, és a növény tövénél összeillesztjük. A hungarocell lap sarkainál négy, a karó vastagságával megegyező lyukat vágunk. Keresztülszúrjuk a karókat a hungarocellen. Az egészet jó alaposan tekerjük be buborékfóliával 2-3 rétegben, és rögzítsük az alját a hungarocell laphoz. Felül vágjunk egy u alakú szellőzőnyílást, az aljára egy egyenes ágat vagy rövid bambuszdarabot ragasztunk, hogy ne "nyissa ki" olyan könnyen a szél. Télen fagymentes napokon szellőztessünk, hosszabb fagy idején pedig hetente kétszer enyhébb napokon szellőztessük max 5 percet.

Szaporítás:

Mag: Ha nem szedjük le az elnyílt virágbugákat, akkor magtokok fejlődnek. (ezeket imádják a tetvek) Akkor kezdhetjük a csíráztatást, amikor kipattannak a magtokok. (télen) A magokat nedves törlőkendőn csíráztatjuk, majd ha megfogható méretű a szára, akkor elültetjük. Ilyenkor több évet kell várni a virágzásra, de megéri, mert igazi különlegességek születhetnek. (A magoncok nem őrzik meg feltétlenül a szüleik tulajdonságát) A magoncok sajnos nem mindig őrzik meg a színüket az első virágzás után.
Dugvány: Metszéskor 15-20 cm hosszú (levél nélküli) ágakat sötétített üvegbe tesszük (persze víz is kell az üvegbe). Télen gyökeret fog ereszteni, nyáron pedig szépen meg fog nőni. Ilyenkor biztos, hogy ugyanolyan lesz a virága, de itt is lehet több év amíg virágozni kezd.

2015. júl. 13.

Miről írjunk?

Írjátok meg, hogy miről szeretnétek olvasni a blogon. Ezt lehet vagy az e-mail címünkre küldeni vagy megjegyzésekhez is lehetírni, oda névtelenül. Ez nekünk nagyon sokat segít, mert olyanokról tudunk így írni ami az olvasóinkat is érdekli.

2015. júl. 11.

Es/anto 4/6

Ezután a bejegyzés után pár héten keresztül nem lesz Es/anto (most fogytak el a jegyzeteim).
Most rengeteg szó lesz és egy elöljáró.

legas- olvasni
familio- család
avo- nagypapa
avino- nagymama
frato- báty,öcs
fratino- nővér, húg
infanto- gyerek
kuiras- főzés
filmo- film
mentas- rak, tesz, lerak, letesz
ŝoforo- sofőr
trinkas- iszik
venas- jön
paro- pár
dormas- alszik
sukero- cukor
dolĉa- édes
geedzoj- házastársak
gefratoj- testvérek


A kun elöljáró
jelentése: együtt vkivel/vmivel, -val, -vel társhatározó
Kun la amiko de mia patro- Az apukám barátjával.

2015. júl. 9.

KreaTív Konyha: Főtt articsóka

Hozzávalók:
öszzkép

  • két, még nem kinyílt, rugalmas fejű articsóka 
  • kb. 1-2 liter víz
  • egy csipet só
  • 1 citrom
  • 2 db babérlevél



  1. Az articsókának a szárát és a felső 1/3-át-1/4-ét levágjuk. A "szirmok" végéről a kemény részt vágjuk le.
  2. Tegyünk a forró vízbe a citrom felét karikára vágva. A vízbe tegyünk sót.
  3. Tegyük az articsókát a vízbe és főzzük 30-40 percig, amíg a szirmok könnyen leválnak.
  4. ennyire meg kell tisztítani (bal oldali fej)
  5. A szirmokat fogyasztáskor egyesével szedjük le, és egy kis citromlével együtt harapjuk ki a szirom belső puha részét.
  6. túl öreg fej...
...és a jóméretű

2015. júl. 7.

Es/anto 4/5

Az Al elöljáró
jelentése: -hoz, -hez, -höz, -felé, irányában, -nak, -nek (részeshatározó)

al mi-nekem, -hozzám
Mi respondas al via demando- Válaszolok a kérdésedre
Mi donis floron al mia amikino- Virágot adtam a barátnőmnek

Mi veturas al Budapeŝto/al Vieno-Budapestre/ Bécsbe utazom.

kinejo-mozi
vendejo-bolt

Mi iras al kinejo/ al vendejo- Moziba/boltba megyek.

aliras- odamegy

alvenas- megérkezett
alparolas- hozzászól, megszólít
sldomas- hozzáad, hozzátesz